Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

Elfogyott a leves, jön a vőfény újra. Most tisztelt násznagy úr, én paprikást hoztam, Melyért a konyhán sokat várakoztam, Egy-egy darab húsért jó meghadakoztam, Ezen jó falatért nagy próbát is tettem, Három nagy bikával öt nap verekedtem, Csak éppen hogy fogam ott nem felejtettem, Üsse kő, semmi baj, csak hogy legyőzhettem, Ezt a finom ételt abból készítettem, Nincs is a világon paprikásnak párja, Mindnyájan a legjobb bort igyuk meg rája. Azonnal kirohan, ahogyan átadta, hogy a paprikásra a bort azonnal behozhassa. Itt is a kezembe ez a jó borocska, Erő, egésséggel mindenki fogyassza, Mikor Noé apánk Isten parancsára, A vízözön elöl futott a bárkába, Minden állatfajból, növényből egyet vitt, Hogy ne nélkülözzön a vész után semmit, Azért legbölcsebben még is csak azt tette, Hogy a szőlőtőkét ki nem felejtette. Borba van az igazság, Noé apánk hagyta ránk, Hogy ne innánk, mikor csudajó, A kedvünk is attól ragyogó. Húzzad cigány, húzzad, Ne is törőggy véle, Be van a zsebembe, Házam ára téve. Töltöttcsirke-behozatalnál ezt verselte a vőfény : Behoztam a kakast, egész taréjával, Tegnap még kint játszott a párjával, Búsul szegény jérce, hová lett a férje, Násznagy uram legyen néki hergelője. Fogyasztották jó kedvvel a sokféle ételt, amit a konyhában frissen készítettek. Többféle fogás volt, főtt hús friss, tormával, tyúkpaprikás apró galuskával, töltött csibe finom uborkával, székelykáposzta disznóoldalassal, túrós, mákosrétes, apró süteménnyel. Utána a sérült szakácsnő jön bekötött kézzel. Ismét viccelődés, a vőfény pénzt szed neki „fájdalomdíjként": 201