Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

Nem ülök nem, nem ülök, Rozmaring árnyékába, összegyűröm ruhám, Fehér vasalt szoknyám, Megver az édesanyám. Édesanyám voltál, Édesanyám voltál, Mért nem tanítottál, Gyönge vessző voltam, Gyönge vessző voltam, Mért nem hajlítottál, * Hajlítottál volna, Ráhajlottam volna, Erre az életre, A betyár életre, Nem jutottam volna. Kerek ez a zsömle, Nem fér a zsebembe, Kétfelé kell vágni, Ügy kell megpróbálni. Hátha beleférne. Mit ér, ha szeretlek, Ha el nem vehetlek, Fordulj hozzám rózsám, Csókold meg az orcám, Százszor egymás után. Ezek lakodalmas nóták, ezt nem is éneklik sehol máshol. Ügy hagyták örökségbe ránk az ősszülők. Szertartás-formában élünk vele. Minden jeles ünnepnek megvan a hozzáillő éneke, amit más ünnepen nem énekelünk. Ezeket a dalokat se, csak a lakodalmi meneteken. A menyasszony Amikor hazaértek a menyasszonnyal, már várták őket. Nem ütfogadása legekkel, hanem szeretettel. A kapu előtt megálltak és énekelték : Örömanya, adjon Isten jóestét, Elhoztuk már ezt a barna menyecskét, De nem azért hoztuk el, hogy szeressék, Az anyósa könnyebbségét keressék, örömanya gyere ki, Vár a menyed ideki, ijjújújújú ! A menyasszony elé tesznek egy vödör vizet, azt fel kellett rúgni. Azt figyelte mindenki, hogy rúgja fel- A seprőt is keresztbe teszik előtte, azt át kellett lépnie. Ezek mind a szoktatáshoz fűződtek, hogy megszokja az új környezetet. 198