Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

úgy hátba találta, hogy pihegett tőle estig. Persze a szülők is megbüntették az ilyen gyereket. Én is csépelgettem rozsot sokat. Édesapám házát 1949-ben épí- Rozscséplés tettük át, addig zsúptetős volt. Hosszú, nagy épület, régi stílusú volt. Még a hátsó végét is szelementről alakítottuk át. Volt a kertjében egy nagy pelyvás, pajtának is neveztük, mert fal volt az oldala. A pelyvást sövényből fonták. 10 X 5 méteres volt a pajtája és elég magas zsúpteteje, amire azután kellett csépelni a zsúpot! Gyönyörű ez a munka! — de csak nézni a hűvös fa alól, ahová iparkodtunk, amikor lehetett egy csöppet, a terítés után. Szép, nagy szárú rozsot hagytunk mindig csépelni. Örültünk a gépelésnél, amikor a gazda nagyobb kazal rozsot szánt kézicséplés alá, mint a gépbe. Mert a rozsot nyelte a gép! Volt szalma bőven! Ott aztán kifáradt a nép! Bármenynyire iparkodtunk vele, mindig tele volt a gép alja ! A kézicséplés úgy történt, hogy leraktuk a rozskévéket, jó nagy lépésre egymáshoz. Olyan hosszan, mint amilyen volt a szérő. Kéthárom sorba, folytatottan egyfelé állt a kalász. Amilyen hosszú volt a rozs, olyan helyet hagytunk ki, ahová vissza tudtuk fordítani, amikor az egyik felét megvertük. Kioldoztuk a kévéknek a kötelét, összeszedtük, csép nyeléhez vertük, hogy a belehullott szem kiperegjen, az se kerüljön a szalmába. A kioldott kévéket szépen szétterítettük a földön. El is terítette a szérűt, mint egy ponyva. Hagytuk egy csöppet, hogy a forró nap jól megsüsse, mert akkor kipörgött a szem belőle. Négy ember volt az igazi ritmusverő, négynek szólt a csép nagyszerűen. Kettőnek is lehetett csépelni, csak tovább tartott, sokat kellett ráütni, mire kijött a szem. Szemben kellett állni a verőknek. Ha négyen voltak, akkor kettő farral ment, kettő szembe haladt utánuk. Egy helyre kellett csapni a cséppel, de nem egyszerre. Egymás után, de következetes pontossággal. Ha valaki lazsált, elrontotta az ütemet, akkor azután megvolt a kavarodás, verték egymás csépét! Ha ügyes a banda, egymás csépéhez nem érnek, szinte odavonzóan kívánja az ütést az egymást követő pontosság. így gyorsan végig is érnek a terített gabonával. Ha az egyik terítésen végigért, rátért a második sorra. Nem volt szabad megállni a cséppel csak csapni az ütemet mindig, ha volt ott fej, ha nem. Ügy, megállás nélkül kellett beállni, illetve átállni a másik sorba és menni tovább. Most azok mentek farral, akik az előbb szembe jöttek. Mikor megveregették a terítéseket, párosával fordították meg: Szembeálltak a terített rozson szintén, és olyan távolságra álltak egymáshoz, mint amliyen hosszú volt a csép nyele. Aládugták mind a ketten a nyelet. Amikor találkozott a csépnyél felemelték, és hirtelen átfordították a másik felére. Addig csinálták míg mindet meg nem forgatták. Ezt is hagyták a napnak pirítani, addig a fa alatt rágyújtottak a férfiak. Igazán jólesett, mert olyan nagy volt a forróság a kazlak között. Alig jött egy csöpp levegő is rájuk. Mikor megveregették mind a két felét, jött a kévézés. Lábbal összetoltunk annyit, amennyit a karunk átért. Hónunk alá szorítottuk a bal kézzel, jobbal pedig kiráztuk az összetörött szalmát. A satnya szálak, amik nem fejlődtek ki, rövidek, vékonyak voltak, a gyomok, kórok ezáltal kihulltak. 175