Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Régészet - Tettamanti Sarolta: Temetkezési szokások a X–XI. sz.-ban a Kárpát-medencében

(213). A szarvasit kivéve magyar nagycsaládi temetők. A Dunántúlról Halimba (57) első időrendi fázisából (X. sz. első fele) vannak a legkorábbi adatok, a század későbbi szakaszából 3 lelőhelyünk van: Sárbogárd (77), Zalaszentgrót (109), Zalavár (1,25). A XI. sz.-ban a területi eloszlás egyenletessé válik, a szögelt koporsók esetéhez hasonlóan. A Dunától északra fekvő részeken azonban szegeletlen koporsók sincsenek. 4. térkép. A koporsó használata tehát a X. sz. második felétől válhatott gyakoribbá Magyarország lakossága körében. Igazán általános szokássá a templom körüli temetőkben lesz, a XI. sz. végétől kezdve, de még inkább a késő középkorban.

50 A Tiszántúlon, a Tisza vidékén már a legkorábbi időkben is több esetben jelentkezik, s a későbbiekben is itt található meg a legsűrűbben. Ez a terület régészeti szempontból sokkal ismertebb a többinél (vö. a bevezetésben erről mondottakat!), tehát egyelőre csak óvatosan jelenthetjük ki a következőt: a Tisza vidékén élő helyi lakosságtól vehették át a szokást a honfoglalók. Szög nélküli fakonstrukciókat 52 lelőhelyről ismerünk, közülük 27 temetőt lehetett életkor és nem szempontjából elemezni. Az eredmény ugyanaz, mint a koporsószöges lelőhelyeknél: 104 férfit, 79 nőt, 1 felnőttet, 27 gyermeket temettek el így. Főleg a férfiaknak, másodsorban a nőknek járt koporsó a temetésnél, gyermekeknek ritkán. V. Kőszerkezetes temetkezések Köpakolás: Dévény (23), Dunaújváros (113), Veszprém (107), Zalavár (125, 126), Ptuj (129), Bodrogszerdahely (178): általános szokás, Szomotor (198), Tiszajenő (250).

51 Kőkeret: Nyitra (12), Zalavár (125), Penc (149), Kolozsvár (390), Várfalva (393), Zabola (394). A sír alja kövekkel kirakva: Székesfehérvár (122).

52 A kövekkel borított, keretezett, kikövezett aljú sírok, tehát azok a temetési módok, amelyekhez sok kő kellett, nyilvánvalóan azért hiányoznak az alföldi területekről, mert itt a kőanyag a természetben nem fordul elő. A többi esetben a temetők vagy sziklás talajon keletkeztek (Bodrogszerdahely, Zabola stb.), vagy a közelben volt kő, s így a szokás kialakulása, ill. megtartása nem ütközött akadályokba. A köpakolás szokását alföldi területeken gyakorló csoportokban (Dunaújváros, Tiszajenő s Id. később Jászdózsát) hegyvidékről települt közösségeket kell látnunk. A két Bodrog menti, egymás közelében levő temetőben (Bodrogszerdahely, honfoglalás kori és Szomotor, XI. sz. második felei) a közös rítus szerint rokon nemzetségek temetkezhettek, vagy talán egy nemzetség két különböző generációja? Az életkorral, nemmel, meliékletességgel való összefüggéseket csak egyes temetőkön belül fedezhetünk fel, általános szabály nincs: Szomotoron a férfisírok (14, 21, 28) kőpakolási technikája különbözik a 30. női sírétól. Az előbbieket több mint 30 kővel borították, az utóbbit csak hattal. Dévényben és Zaboián csak gyermekeket temettek kővel borítva, ill. keretezve. Kőből épített, kifalazott sírok: Esztergom (115), Székesfehérvár (122), Ptuj (129), Jászdózsa (311). Sírkövek: Krásno (28), Turócszentmárton (29), Zobordarázs (27), Kisnána (172), Szécsény (161). Zömük templom körüli, XI. sz.-nál későbbi temetkezésből. 94