Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Régészet - Tettamanti Sarolta: Temetkezési szokások a X–XI. sz.-ban a Kárpát-medencében

kevésnek bizonyult. Az oszlári (296) Árpád-kori temetőnek a déli határa a Csörsz-árok helyben húzódó részlete volt. „Szent ligetek, fák", áldozóhelyek: Szőke B. sok avar kori, szláv, valamint X—

XI. sz.-i temető térképén észlelhető többé-kevésbé kerek sírmentes területeken fákat, facsoportokat tételez fel, amelyeknek — a néprajzi adatok, valamint a XI. sz.-i, pogány szokásokat tiltó törvények tanúsága szerint — a temetési szertartásokban fontos szerepet tulajdonít. A Zalavár-Községi (110), -Várszigeti (125), kérpusztai (53), halimbai (54), ptuji (129), nyitrai (12) temetőket idézi példának.

18 Ezeken túl a békési (314), csataljai (223), magyarhomorogi (290), letkési (140) és szobi (167., Vendelin-földek) temetők ásatói és publikálói hívják fel a figyelmet a sírok közötti üres területekre. Ezeknek a sorát ki lehetne egészíteni minden olyan nagy sírszámú köznépi temetővel, amelynek a nagyobbik fele feltárt. Azonban pusztán a sírmentes foltokat tekintve, nem tudjuk határozottan eldönteni, hogy ebben vagy abban a temetőben végeztek-e temetési áldozatokat, volt-e áldozóhely vagy nem. Konkrétabb adatunk kevés van. A káli (288) és sárbogárdi (77) temetők É-, ül. ÉK-i szélein faoszlopok, „bálványfák" nyomait figyelték meg. A rettegett északi égtájtól s az ott lakozó gonosz szellemektől a halottakat védendő, Kálón — ennek a temetőnek a szerkezetét, a temetkezés rendjét egyébként is igen gondosan tervezték meg — az egyik fegyveres férfit, Sárbogárdon a szarvasmarhát, totemállatot temettek el az északi szélen. Néhány helynévből is következtethetünk pogány áldozóhelyekre: Bálvány, Bálványos, Bálvány domb (a mezőzombori temető, 186. sz.) stb. határrésznevek.

19 A falusi templomok a XI. sz. közepe után kezdenek épülni, eleinte csak szórványosan.

20 Azonban csak I. László törvényei (1077—1095) tudják általánossá tenni a templomépítést és a köré való temetkezést.

21 A falu egyházi központjának a helyét minden esetben a környezet legmagasabb pontján jelölték ki.

22 A törvények kezdetben szigorúan tiltják a régi pogány temető használatát.

23 Ez ideig kevéssé tudjuk nyomon követni egy és ugyanazon közösségen belül a pogány-keresztény temetőváltást: Zenta (251, 258), Tiszaörvény (304). Ugyancsak kevés az adat a település és a temető (és templom) földrajzi viszonyáról. A korai temetők általában a falun kívül vannak, attól gyakran jól elválasztva árokkal, vízfolyással vagy a domb másik oldalán: Csatalja (223), Halimba (57), Mozsor (240), Pomáz (74), Tiszalök (209, 210). A halottak ártó tekintetétől akarhatták az élőket megvédeni azáltal is, hogy a temetőket a településektől keletre létesítették: Letkés (140), Sióagárd (120), Sorokpolány (82).

24 II. A sírgödrök alakja, nagysága Teljes gyűjtést végezni és abból valódi törvényszerűségeket megfigyelni nem lehet, elsősorban a sírmetszetet nem mutató homokos összetételű talajok és kisebb részben a pontatlan ásatások miatt. X—

XI. sz.-i temetőinkben az alábbi sírformák fordulnak elő: Szabályos, egyenes falú, sarkos gödröket ástak a halimbai (57), kérpusztai (53), sárbogárdi (77), ptuji (129), szomotori (198) közösségek legtöbb halottjának. A lekerekített sarkú sírmetszet volt általános Zalaváron (110, 111), Hetényben (4), Csatalján (223) és Zabolán (394). Ovális, néha tojás alakú sírfoltokat a leggyakrabban a Felvidéken, annak is a délnyugati felében figyelhetünk meg: Komáromszentpéteren (5) általános 89