Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Irodalom - G. Sin Edit: Gyóni Géza Pest megyében és Budapesten töltött évei (1906–1910)

Л gazdag fogatok, selyembe öltözött asszonyok, kincses palástok, márványpaloták láttán összeszorul torka és ökle, de a vers végső konklúziója mégis a beletörődés: álomvilágba menekül, s álmában „királyok bíbora" födi vállát. Az Arany-napok című versében ugyanezt a beletörődést láthatjuk: „Gyönyörrel tartom én fülem Diadalmas aranyzenének. S ha mámorom a szél kifújja S aránytalan fekszem a fűben: Koldusének, be szép vagy újra!" Később, 1911-ben írja: „Mert dölyfös és kegyetlen volt Hozzám mindig Élet-kisasszony. Tékozlón osztotta csókját Mindig másnak és mindent másnak . .. S már így lesz. így lesz : dús ölén Senki gazok vígan türkálnak. Élet-kisasszony, kőszívű, Nem látja meg már esdő arcom. És csókja nélkül hullok el Ezen a csúf, halálos harcon." Ez a rezignált belenyugvás, a harcra való képtelenség, a gyengeség tudata hatja át a Magamnak mondom című versét is: „Késett vendég az élet-lakomán, Mire vársz még itt és mit keresel? Míg álmodozva jöttél az úton, Helyedet régen más foglalta el." Az álmodozó Gyóni nem tud tehát alkalmazkodni a nagyváros kegyetlen rohanásához, kenyérharcához. A fővárosban sem találja meg a helyét, nem tudja kiharcolni a költői elismerést és az anyagi érvényesülést. A vidék és Budapest közt hányódva, nyugtalan célkeresés, eredménytelen kitörési kísérletek közepette, 1909 márciusában, a boszniai válság idején Gyóni is megkapja katonai behívóját. A háború közeli veszélye és a katonaélet brutalitásának közvetlen átélése először keserű humort vált ki a költőből, majd ismét a rá jellemző fájdalmas lemondás, tehetetlenségérzés lesz úrrá rajta. Idézzünk néhány leveléből! Március 28-án írja sógorának: „Mire ezt a levelem megkapod, már útban vagyok Bosznia felé .. . Egye meg a fene. Néha azt gondolom, vissza se volna jó térni. Mire? Ez is egy módja az elmúlásnak."

56 Ugyanezt az apatikus hangulatot tükrözi április 30-án kelt levele: „El akartam menni az utatokból. De csöndben, nesztelenül. Nem ilyen vadul, brutálisan kiszakítva, hogy minden idegszálam sikoltozik belé."

57 Április végén Gyóni leszerel, egy új élet kezdetének reményével tér haza a „szent öregúr"-hoz a gyóni paplakba. Otthon újabb csalódások érik: sehogyan sem tud állást szerezni, helyzete még az eddigieknél is kilátástalanabbnak tűnik. Büszkesége teljesen megtörik, régi álmairól is lemond: „Szerkesztői szoba, bőr425