Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Művészettörténet - Horváth Béla: Kisebb közlemények a zebegényi Szőnyi Múzeumból

szobrocska, mely főként sírmellékletként szolgált, iparszerűen, sokszorosítva készült, de azért mégis figyelemre méltó műgonddal, ami darabunknak különösen mellrészén szembeötlő. A szobrocska Szőnyi István hagyatékával került a múzeumba. Leltári száma: 68.63.1. 2. Szőnyi István rajza Bartók Béláról Szőnyi István hagyatékában számos rajz közepette egy művelődéstörténetileg érdekes és jelentős tanulmány maradt fenn.

1 Ez a néhány vonásból álló tusrajz Bartók Bélát ábrázolja. A tanulmány annál értékesebb számunkra, mivel Berény Róbert korai festményétől Fémes Beck Vilmos még nem publikált érméjén át Ferenczy Béni rajzáig és plakettjéig meglehetősen kevés, életében készült, művészi ábrázolást ismerünk a nagy muzsikusról. Ennek a sokáig ismeretlenül maradt rajznak — mert Szőnyi életében nem adta ki kezéből — készülési története talán még jellemzőbb és érdekesebb, mint maga a mű. A történetre vonatkozó előadások, illetve dokumentumok néhány ponton ugyan eltérnek egymástól, a dolog lényegén azonban végső soron nem változtatnak. A leghitelesebbnek látszó dokumentum szerint a festő anyósa, Bartóky Józsefné, a finom tollú író felesége fáradozott azon, hogy Szőnyi megfesse Bartók arcképét. Bartókyné és Bartók anyja barátnők, sőt valószínűleg távoli rokonok is voltak. Bartók édesnyja Orosházán született, míg viszont Bartókyné családfája erre a környékre volt visszavezethető. Ök egyengették a portrékészítés útját, mígnem végül is létrejött a találkozó a két művész között. Bartók ugyanis nehezen ment bele a dologba. Egyfelől haszontalan dolognak tartotta a portréfestést, másfelől úgy érezte, hogy a többszöri utazás, modellülés saját alkotó munkájától vonja el. Azzal egyezett hát bele, hogy a művész édesanyjának, Bartóknénak konyhájában fesse meg a képet. Szőnyi kívánsága ellenben az volt — minthogy a muzsikus elképzelésében nem látta a méltó megoldás lehetőségét —, hogy Bartók az ő műtermében üljön modellt, ő ugyanis érezvén feladata nagyságát és felelőssége súlyát, a műtermi munka nyugodt körülményeiben s adottságaiban látta biztosítottnak, hogy Bartókról valóban hozzá méltó arcképet tud létrehozni. Am Bartók nem engedett. Szőnyi jóbarátja, Vámos Ferenc művészeti író, minden képességével igyekezett rábeszélni a festőt, hogy még Bartók szokatlan előírásai ellenére is ragadja meg az alkalmat, s fesse meg a képet. Magyarázta Szőnyinek: nagy és nem csak magyar érdek fűződnék ahhoz, hogy a zeneköltőt az utókor egy nagy festő felmutatásában és „tolmácsolásában" láthassa. Tanácsára az első találkozó Bartókoknál létre is jött, és ekkor vázolta fel Szőnyi a néhány vonalból álló tanulmányt, melyen — elsőként — az ábrázolt körvonalait ragadta meg, nagyon kevés belső rajzzal, a legerősebb vonások kiemelésével. Folytatása azonban nem lett a munkának. Rossz volt a világítás, a helyiség alkalmatlan a festésre, a szokatlan környezet zavarta a művészt. Szőnyi kérte Bartókot, műtermében folytatnák a munkát, a kérés teljesítése elől azonban a muzsikus gyakorlatilag kitért, a modellülés további erőltetésére pedig a festő nem volt hajlandó. A magyar portréművészet nagy kárára a szép terv ilyenformán nem mehetett teljesedésbe. Az a találkozás, mely egy későbbi rendezvény során jött létre köztük, az elsőnél — sajnos — még disszonánsabban végződött. 396