Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Néprajz - U. Kerékgyártó Adrienne: Adatok Alsónémedi viseletéhez

keresztben is három részre hajtották. így tartották a sublótban. Mikor kinyitották, felvették, kilenc nagy négyszögben tört meg a sima kötény felülete. A mángorlói a rendszerint a vőlegény vagy fiatal férj ajándéka volt. Ennek a készítéséhez sem értett mindenki. Nagy körültekintéssel, pontos munkával, tölgyfából rovátkosan faragták meg. Egyik-másikon még a tenyér megtámasztására külön kis ívelést is szántak. Mikor vagy 35 év előtt Némedibe került Vértesboglárról Garaguliné Wurtzinger Teréz, egy darabig csak a saját kötényét fényesítette úgy, mint otthon leánykorában, az otthonról hozott nagy, nehéz sima mángorlóval. Mivel szépen dolgozott, mind többen hozták hozzá a fényesíteni való kötényeket. Vagy 20 éve, hogy ő is a könnyebb rovátkolt mángorlófa használatára akart áttérni. Megkért egy községbeli embert, faragjon neki. De széles hullámúra sikerült, használni nem tudta. Akkor megvette Bereczki Gáborné recés mángorlóját, amit Bereczkiné ajándékként kapott, a bevésés szerint még 1926ban. Ezzel dolgozott Garaguliné aztán tovább. Először csak 15,—, 20,—, 25,— forintért fényesített ki egy kötényt, de a végén már 30 forintot is megfizettek érte. Sok munkája akadt, mert ilyen kötényt Foton és Mogyoródon is hordtak. A mogyoródiak Ócsán fényesíttették, de mikor ott már nem volt, aki csinálja, az ócsaiak hozzá küldték a mogyoródiakat is. Csak vagy két esztendeje, mióta beteges, nem vállal fényesítést. Bár ő már nem dolgozik, szívesen megmutatta a fényesítés munkamenetét. A mángorlás sima, csupasz asztallapon történt. Vékony sodrófára tekerte rá a hajtogatott köténynek szánt anyagot. Az asztal mellé zsámolyt állított, erre ráállt, hogy erősebben ránehezedhessen a mángorló alatt gördülő anyagra. A jobb keze volt a mángorló azon végén, mely az asztal közepe felé esett, míg a bal kezében volt a mángorló nyele, markolata, az asztal széle felé. A jobb kézre támaszkodva sodorta az anyagot mindig az asztal széle felől a közepe felé. A hajtogatott anyagot többször átcserélte, másik oldalra átsodorta. Mikor az anyag egyik oldala egyenletes, fényes lett, levette a sodrófáról, hosszában körömmel négy részre osztotta, négysorosra hajtogatta, keresztben is összehajtotta vagy kétszer és így tette el. Ö nem törte kisebb hajtásokra. Az 1970-ben, Némedin tartott vásáron még láttunk idős asszonyon keskeny, hosszában hajtásolt kötényt is. Mikor Garaguliné Némedibe került, már nem volt házivászonszövés. A rumburgi vászonból való kötényhosszakat szalagszerűen egymás hosszába összevarrták és úgy festettették meg Monoron, Gál Gyula kékfestőnél. Mióta az illető szövetkezetbe lépett (1945-től), nem fest kötényt. Vásárokról, kocsmákról, árusokról Alsónémedi 18®8-ban lett mezőváros. Jogot kapott négy országos vásár tartására, amit mindig annak a hétnek a vasárnapján tartottak, amelyre április 2., július 4., szeptember 2. és december 3-a esett. Ez a rend — Nagy Zsigmondné visszaemlékezése szerint — az I. világháború körül úgy alakult, hogy vasárnap állat- és kirakodó-, hétfőn pedig csak kirakodóvásárt tartottak. A vásártér helye 1973-ig a község Dunaharaszti felé, a temetők, zsellérek kenderföldje felé eső részén volt. 50—60 év előtt kékfestők jöttek: Dunaföldvár-, Gyón-, Monorról; gyócsos tótok rőfös árúval; (pl. Hergely nevűnek Pesterzsébeten saját háza volt) ; 333