Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Néprajz - U. Kerékgyártó Adrienne: Adatok Alsónémedi viseletéhez

1913-ban ő maga már csak hosszúing eket kapott, de 1956-tól haláláig már csak vállgombosakat viselt. A vele egyszerre esküdött Krizsa Menyhértné Nagy Margit azonban még 20 pár ruhát kap. 1926-ban Marosi Kálmánné kiházasításkor 12 hosszúinget kap, amiket ő már a 30-as években átcserélt vállgombosra. 1931-ben Krizsa Menyhértné lányának még vállfoltos ingeket adott, amit azonban leánya már nem is igen vett fel, csak uállgombosakat hordott. JSJői felső ruhadarabok Az ismertetésre kerülő minden női felső ruhadarab — miután a vászoning már lassan alsó viseletdarabbá vált —, bizonyos városi, polgári jelleget tükröz; a válliránynak megfelelően ferdére szabott, vállvarrásos. A felsőtestre kerülő ruhafélék közül, — ahogy az emlékezet tartja — a legrégibb a bajka viselete volt. Ebből volt téli bélelt és melegre, könnyű nyárika; ezt felváltotta a lebegő, vagy más néven bableves, majd a bableves alsó ruhává is vált; fölébe vették a nyárikát. Volt, aki a lebegő levetése után mindjárt városias egyberuhát vett magára; mások meg a bő szoknyához réklit vagy blúzt. A legrégibb alkalmi, ünnepi viseletdarab a bajka, a vele azonos anyagból való szoknyával volt egyőtő. Néhány ilyen ünnepi öltözet még fellelhető a faluban: pl. a sok emléket őrző Krizsa Menyhértéknél és a jó emlékezőtehetségű Kiss Miklósnénál. A bajkát körülbelül a ráncos inggel egyidőben hordták, tehát már a múlt század utolsó harmadában is. Az asszonyok a ráncos ingre — megfelelő anyagból — nyáron és télen is bajkát öltöttek. De a bajka alá öltöztek úgy is, hogy testükre közvetlenül a szűk ujjú féling került, erre alsó pruszlik (mellényke), aminek az volt a rendeltetése, hogy leszorítsa a mellüket, mert különben rájuk mondták: Óh, az a csöcsös! A bajkát varrónővel pénzért varratták. A bajka (II. tábla, 3. és 4. kép) testhez szabott derekét 7 darabból állították össze. (8 darabból állt, ha a háta közepén is futott végig varrás.) Két eleje elöl végigfutó mellbevarrásos, sima, végiggombolt; háta a lapockán íveit, derékhoz elkeskenyedő; ehhez a hátrészhez 2—2 ívelt oldalrész csatlakozott. Keskeny álló nyaka volt. Hosszú, kétrészes ujja vállnál ráncolt, tehát sonkásán szabott; ez alkotta a buggyot. A derék alsó széle — a derékvonal alatt — hullámosan szétállt ; ez volt a frakk, ami a kötény kötése fölé került. A bajkát és a hozzá tartozó szoknyát különböző színű és minőségű gyári anyagból (szövetből, sodrott brokátos selyemből) varrták; a jómódúakét vastag, finom kreditor selemből. A télire való bajicát erősen bélelték; ezt volt а vattás bajka. A пг/árilcába csak klottbélés került. A bajka viselete hosszú ideig, kb. 1930-ig tartott. Mivel egy-egy öltözet sokba került, ezért anyáról lányára szállt. Közben megjelent egy jóval egyszerűbb szabású, köznapi viseletre is alkalmas ruhadarab: a lebegő (II. tábla), vagy bableves. (Hogy az utóbbi elnevezés hogyan került közhasználatba, senki sem tudta megmondani.) A lebegő körülbelül a hosszúinggel egyidőben vált szokásos viseletté. A hoszszúing derekára vagy a szűk ujjú félingre lebegőt vettek, ha szekéren vagy kocsin mentek valahova, vagy ha hűvösödött az idő. Kékfestőből készült a köznapi, delénből az alkalomra való (5. kép). Eleje végig hasított, a mellrészek sokszor mizlisek. Háta egy darabból szabott. Az ujja hosszú, válla szabott; a derékrész a hónaljnál egyenesen fut le, nincs testhez szabva. A hátrész alja ívelt és kicsit hosszabb az elejénél. A lebegőnek csak az elejét fogták be a félkötény madzagjával, a háta szabadon lebegett. De nyáron, hogy szellős legyen — lebegjen —, egyáltalán nem fogták be a kötény korcába. j" ;; 315