Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Néprajz - U. Kerékgyártó Adrienne: Adatok Alsónémedi viseletéhez

2. kép. Családi kép (özv. Nagy Pálné és családja: fia, Nagy Zsigmond és felesége, Horváth Berta; leánya, Nagy Margit és férje, Krizsa Menyhért. — Repró 1913-ban készült felvételről) 3. kép. Fiatal lány (Horváth Berta galambszínű selyembajkában, szoknyában, selyemköténnyel. — Repró 1913-ban készült eredeti felvételről) Ezek kiöregedése, halála után — a 20-as években — Kiskunlacházára vitték a fonalat a takácshoz. Takács volt Monoron is, ahol szintén szőttek csíkozottat és mintásat is. Mikor a takácstól a vásznat meghozták, kifehérítették, megint csak lúgozással. Akácfa vagy kőrisfa hamut tettek zsákba, a vásznat leszappanyozták, szapullóba tették, forró vizet öntöztek rá, aztán kivágták mosófával, utána a kútnál kiöblítették. A mosófák közül is csak egynéhány van meg a faluban; vagy 40—50 év előtt faragták az utolsókat. A ma élők már csak úgy örökölték. Emlékek az utolsó takácsról Az utolsó takács leszármazottja a falu mostani harangozója: Kránitz Sándor (60 éves). Anyai ágon a Molnár takácscsalád ivadéka. Édesanyjáról volt „öregapja": Molnár Sándor „Anti" (1844—1938). Ezekkel a nagyszülőkkel élt együtt a Kránitz család. Az öreg takács 1930-ig, tehát 86 éves koráig dolgozott. Ennek apja, tehát az adatközlő dédapja volt Molnár József (1820-ban született), aki szintén takács volt. A családi hagyomány szerint Devecserről került ide; felesége dubniczky-Dubniczky Julianna volt. Sükösdön, Nagykanizsán vannak rokonaik. Molnár Sándornak volt — emlékezet szerint — nemesi kutyabőre és vándorlevele is, de mostohája elégette. Azt a házat, amiben most is lakik a harangozó (Templom utca 4. sz.) még Molnár József építtette. Az első szoba gerendájába — Kránitz és húga állítása szerint — be van vésve a ház építésének ideje: „2854". Mivel a gerendát 303