Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)
Néprajz - †Schram Ferenc: A máriabesnyői búcsújáró hely
Úriban úgy tudják, hogy valamikor háború volt, a törökök idejében. Aztán a papokat elzavarták. A szobrot ezek a barátok eldugták, hogy ne legyen az ellenség martaléka. Sok idő múlva aztán megtalálták, Isten megmutatta. Visszaállt a helyére a Szűz Mária, ahol volt. A ponyvák közül ki kell emelnünk egyet, mely hosszú énekben leírja a kegyhely történetét. E szerint a templomot Szent István építtette, már akkor búcsújáróhely volt, százezrek keresték fel, sokan gyógyulást nyertek. 1330-ban (!) a törökök felgyújtották a templomot, lerombolták. Krazsalkovics herceg és felesége templomot akarván Mária tiszteletére építtetni, mialatt gondolkoztak ki legyen a templom patrónusa, megjelent nekik Mária és kijelentette, hogy ő lesz a templom védszentje. Ásatás közben megtalálták a szobrot, aranyba foglalták mindjárt, majd feltették a főoltárra. Krazsalkovicsnak egy haragosa a felszentelésre nagy gyertyát küldött, meg is gyújtották a főoltáron, de Mária elfújta a meggyújtott lángot. Háromszor ismétlődött a gyújtás és elfújása, végül a barátok felbontották a gyertyát, ámulva látták, hogy tele van puskaporral. Ilyen módon akarta a herceg haragosa a templomot szétvetni. A gyertyát aztán üvegbe foglalták és a templom falára felakasztották. 23 Minden búcsú járóhelynek megvan a maga vonzási körlete, melyet elsősorban földrajzi tényezők határoznak meg; s minden falunak megvan a maga búcsújáróhelye, ha járnak is több helyre, igazi búcsújárást csak egyet ismernek. Pontosan meghatározni, hogy Máriabesnyő körletébe mely falvak tartoznak, nagyon nehéz. Vannak falvak, ahonnét állandóan járnak, másokból a zarándoklat már megszűnt, vannak, amelyek a közelmúltban kezdtek csak el ide búcsút járni. A régi feljegyzések a községek neveit csak akkor tüntetik fel, ha mindössze négy-öt jött össze, valamely nem búcsújáró nap alkalmából, vagy ha nagy számukkal különösen kitűntek, mint pl. 1863. szept. 8-án megjegyzi, hogy leginkább Soroksár és Gödöllő tűntek ki „solemni apparatu et magno numero concurrentium". Különben csak számokat ír: voltak ennyien, esetleg megemlíti, hogy 25 processiones advenerunt, de nem részletezi. Aránylag nem olyan nehéz a résztvevők számát megállapítani, ezt sokkal többször feltünteti a História Domus írója, aki két év kivételével mindig a gvárdián, tehát neki állt legkönnyebben módjában ellenőrizni a búcsú járók számát, ő adta ki a partikulákat, ő 'kapott mindenről tájékoztatást. A XVIII. századról sajnos csak egyetlen év adatait ismerjük, azt fentebb közöltük, a XIX.-ben azonban sokkal több feljegyzést találunk. Nézzük a Mária-ünnepeket, amikor a zarándokok száma a legnagyobb szokott lenni, és pünkösdöt, mint szintén búcsús napot. Dec. 8-áról csak két adatunk van, ezeket nem írjuk a táblázatba: 1843-ban 25-en, 1902-ben pedig négyszázan (rendkívül enyhe idő) voltak. A következő évben kitört az első világháború, megjegyzi, hogy a hívek száma a háborús idők miatt megcsappant, az alamizsna úgyszólván semmi. Ezek a számok csak a nagyobb búcsúkat tüntetik fel, melyeknek látogatottsága erősen függött az időjárástól és az ahhoz szorosan kapcsolódó mezőgazdasági munkáktól. A legállandóbb a kisasszonynapi, a földművelő nép jobban ráér, a másik kettő idején még tart a nagy munkaidő. Ha szeptemberi búcsú alkalmával a látogatók száma mégis alacsony, mint pl. 1893-ban vagy 1900-ban, a történetíró meg is jegyzi a szám mellé: ob maiam tempestatem pauci venerunt. Télen nem lehet búcsútjárni — állapítja meg már Dugonics András, legelső ilyen irányú munkánk szerzője, 24 ez az oka, hogy december 8-án alig találunk néhány zarándokot. A március 25-i búcsúval indul meg tulajdonképpen a búcsújárás, az utolsó október 8-án (régen magyarok nagyasszonya volt), erre 284
