Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Néprajz - Novák László: A szőlő Albertirsa és Pilis hagyományos telekrendszerében és üzemszervezetében

9. kép. A szőlőtőke döntése. Irsa, Rózsahegyi-dűlő. 1973 10. kép. Szőlő/cárok tárolása. Pilis, Haleszi-dűlő. 1973 Tüzelésen kívül esetenként ideiglenesen szerényebb hajlékot (hűsölő) is raktak össze belőle a baromfi számára (8. kép). A metszés kimenetele nagymértékben befolyásolja a termés mennyiségét, s a termés biztosításának egyik fontosabb mozzanata. Ennek érdekében történt a választás is. Amikor a szőlőtőke kisarjadt, a felesleges gyenge hajtásokat kézzel letördelik, nehogy elszívják a nedvet a termő vesszőktől. Arra törekednek, hogy egy tőkén 5—6 vesszőnél több ne maradjon, s a megmaradtak „szépen nevelődjenek". A termőképesség, ill. a szőlőfajták minőségi javítását szolgálja az oltás és a döntés, valamint a porbújtás is. Az oltás két változatát alkalmazzák területünkön. A metszéssel egyidőben végzik a nyakoltást: az alanynak kiválasztott direkt termő vagy termést nem hozó vadszőlő tőkéjét levágják, a tőkenyakat behasítják, s abba illesztik az ék alakra nyesett végű nemes szőlőveszszőt. E módnál egyszerűbb a májusban, június elején sorra kerülő zöldoltás. Ekkor a vessző ízesülésébe ékelik a nemesebb oltványt, s utána összekötözik, hogy könnyebben eredjen, nehogy kárba vesszen a munka. A döntés már biztosabb eredménnyel járó művelet, amellyel a szőlőtőkéket pótolják. Az előző évben kiválasztott jól termő, egészséges vesszejű tőkét a következő évben, metszéskor szálvesszőre (általában hármat) hagyják, és májusban ledöntik. A tőkét 60—70 cm mélységben kiássák, s a kívánt helyig ugyanilyen mélységű árkot ásnak, majd az egész tőkét az árokba húzzák (9. kép). A három vessző közül egyet a tőke helyén — annak pótlására — hagynak, két vesszőt pedig a kívánt helyre (ugyanabba vagy a mellette levő sorba) vezetik, s beföldelik az árkot. A földből kiálló sima vesszők az anyatőkéről táplálkoznak, míg saját gyökeret nem eresztenek, s tőkévé fejlődnek. A porbújtás gyakoribb szőlőtőkepótló eljárás. A tőkét nem, csupán egy-egy vesszejét döntik a földbe. A pótlás helyén álló sima vessző — a döntéssel ellentétben — csak addig áll összeköttetésben az anyatőkével, míg saját erőre nem kap, miután gyökeret ver, ásóval lemetszik, hogy tovább ne szívja el a táplálékot az anyatőkétől. Májusban, mikorra szépen kihajt a szőlő, a termővesszőkön mutatkozik az apró szőlőfürt. Ekkor verik le a tőkék mellé a fcarókat, amelyek tartják a szőlő berkenyéjét, védve ezáltal a fürtöket. A födés előtt kiszedett karókat a szőlő2ÜJ