Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Néprajz - Novák László: A szőlő Albertirsa és Pilis hagyományos telekrendszerében és üzemszervezetében

„A szüret alkalmatosságával hogy megmutassa földes Uraságához való hivségeiket, a Gazdák tartoznak húsz pár csirkét adnï'.^ A földesúri járandóságok mellett a kincstár is adót vetett ki a szőlőkre, s a szőlősgazdáknak minden katonai esztendőre porciópénzt kellett befizetni a vármegye kasszájába, szüret idején.

32 A szőlőföldhöz jutott gazdák viszonylag szabadon rendelkezhettek a szőlőterület fölött, hiszen jogukban állt azt eladni,

33 azonban — tekintve, hogy a földesúr számára a haszonvétel nyerésének biztonsága volt lényeges — ha a szőlősgazda nem tartotta be a szerződésben vállalt feltételeket, ill. ha nem viselte kellőképpen gondját az általa használt szőlőnek, a földesúr mint „bitang szőlővel" bánt, azaz elvesztette, allodiális birtokká vált ténylegesen, ill. másvalaki használatába került át.

3/l Az úrbérrendezés következtében (Albertin és Pilisen gyakorlatilag 1847ben, Irsán viszont csak 1864-ben, s rendeletileg) az úrbéres telekszervezet a volt jobbágyok, zsellérek birtokába került át örökösen, minden megváltás nélkül, amelyet az 1863. évi úrbéri rendelet szentesített. A telki állományba tartozó földek úrbéres jellegének megszűnése azonban a szőlő „felszabadulását", szabad birtoklását nem vonta maga után, hiszen ez a föld továbbra is a földesúr majorsági birtokának részét képezte, s nem kerülhetett a telekszervezethez hasonló elbírálás alá. Az úrbér megszűnte után is dézsma terhelte a szőlőt, s egyéb járandóságok, melyeket a szőlősgazdák az urasággal kötött szerződésben vállaltak, így tehát a szőlőgazdaság fejlődését továbbra is feudális kötöttségek béklyózták.

35 E tarthatatlan állapot rendezésében az 1853. március 2-i úrbéri rendelet vezetett megoldáshoz, lehetővé téve a dézsmás szőlők felszabadulását. Az úrbéres földek és szőlők — mint már utaltunk rá — az úrbérrendezéskor térítés nélkül kerültek a jobbágyok tulajdonába, a dézsmás szőlőket viszont a használóik pénzért válthatták meg az uraságtól. Ez azonban csak lehetőség volt a szőlősgazdák számára, mert a törvény nem kényszeríthet te a földesurat saját földjéről történő lemondásra, a faluközösségnek kellett egyezkedni a földesúrral, s ha sikerült is, egy:

összegben — esetleg részletekben — fizethették ki a váltságot. A szőlődézsma megváltása, hogy nem volt kötelező érvényű az uraság számára, bizonyítja ezt az irsai szőlősgazdák esete, akik — az 1853-as törvénycikk értelmében — megtagadták a csirke ajándékozását, de a földesúr bíróságon, per útján szerzett igazságot magának, s visszamenőleg hajtatta be járandóságát rajtuk.

30 Megegyezés a megváltásról helységenként más-más időpontban tortént, azonban sok helyen Pest megyében csak az 1870-es években vált tényleges valósággá, s — tekintve, hogy pontos adatokat nem ismerünk — feltehetően ebben az időszakban tortént a megváltás Albertirsán és Pilisen is.

3V A szőlőváltsággal tehát megszűnt a szőlő feudális megkötöttsége, elmaradt a munkaszolgáltatás, csupán a bortermés, mint haszonvételi forrás adóztatása maradt érvényben. A földesúri fennhatóságot felváltotta a községi tanácsok, majd az állam ellenőrző tevékenysége. A megváltás a szőlő szorgalmiföld-jellegének megszűntét is jelentette, azt, hogy tulajdonjogilag a szőlőföld használója birtokába került át végérvényesen, azaz a paraszti gazdaság telekrendszerének szerves részévé alakult — a kataszteri birtok ív és térkép szerint „belsőtelek után" való, azonos helyrajzi számú —, mely korábban csak üzemszervezet tekintetében volt a többi mezőgazdasági hasznosítású területtel egyenrangú munkahely. 239