Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Néprajz - Novák László: A szőlő Albertirsa és Pilis hagyományos telekrendszerében és üzemszervezetében

vasút mentében húzódott közrezárva a mikehudai úttal és az álberti határúttal. A második — Dánszentmiklós irányában — távolabb Irsay József egykori földje végében (az alberti Kenderháti szőlők folytatása Irsán), a harmadik pedig a dánosi határ közelében magasodó homokvonulaton települt. A második és harmadik dűlőt mélyebb fekvésű, teknőszerű vizenyős lapos választja el egymástól, ahol gyakori madár a bíbic, s róla nevezték el az irsaiak a környékében fekvő szőlőket.

23 A pilisi szőlők telepítésének pontos idejét nem ismerjük. A XVIII. században csak a Vinicny vrh létezett, s a nagyarányú szőlőültetés — feltehetően — a XIX. század elején, a homokterületek erdősítéséről és szőlősítéséről szóló 18ö7-es törvényrendelkezés következtében ment végbe. 1881-ben már a ma is meglevő szőlők nagy részét megtaláljuk. A „hegyeken", a Dolinái dűlőben, a Vinicny vrh alatt, a Marasztyi (rét) fölött települt homokon helyezkedik el a Haleszi szőlő két dűlője. E szőlő névmagyarázata azonos az alberti HaZessokéval. A második haleszi dűlő rét felé eső része a Paberok (Papberek) nevet viseli, a mellette fekvő, egykor papok használatában levő rétről, berekről. Pilis község túlsó Monor felőli oldalán, szintén a dombsági részen helyezkedik el a Békási szőlő, amelyet délnyugatról vizenyős, füves lapos határol. Az itt gyakori béka lett névadója e szőlőtelepítésnek. A fíomokerdei dűlőben, az Űjerdő mellett elterülő Homoki szőlő neve a homokba ültetett szőlőre vezethető vissza. Pilis határának másik végében, a nyáregyházi határ mellett levő szőlő a Szabadka nevet viseli. Az utolsó, nagyobb szőlőtelepítések a XIX—

XX. század fordulóján, ill. századunk első évtizedeiben történtek. Ekkor legkisebb területen az albertiek ültettek szőlőt a Nagyhalesz végében, a vasútig terjedő területen, amely a Kishalesz nevet viseli, s részei az Albertina, a Mária és a Rózsa dűlők. Legnagyobb területet az irsai határban ültettek be szőlővel. Feketerészen („hegyeken") a Marasztyi fölött, a Bérceiről jövő országút és a szentmártoni út által közrefogott területen (a Tassy-dűlő alatt) állt a Rongyos csárda legelővel övezve. Ezt a legelőt, valamint az itt levő szántóföldet az 1900-as években mérték fel és kiosztották, s kezdték szőlővel beültetni (a csárda épületét 1901-ben bontották el), amely a Csárdai dűlő nevet kapta, hasonlóan ehhez a határrészhez, melyet Csárdának neveznek. A berceli határ közelében az egykori Diószegi-földeken telepítették (a Bátky-dűlő mellett) a „Három rózsa szőlőt". A szőlő alatt elterülő legelőn, az országút mentében egykor itt is csárda állott.

24 A néphagyomány szerint a csárdásnak három igen szép leánya volt, akik szépségükkel és szerelmükkel vonzották az erre haladó utasokat. Ezen az úton jártak a kereskedők, valamint itt hajtották a jószágot a pesti vásárokra. Akik ide betértek éjszakázni, azokat a vendéglős lányai fogadták, s ha kiderült, hogy sok pénz van náluk, az éjszaka leple alatt végeztek velük. A szőlősgazdák állítása szerint 1908 táján, mikor a szőlő alá fordítottak, sok embercsontra bukkantak — véleményük szerint —, a csárdában kifosztott és megölt emberek maradványaira, akiket a csárda fölötti homokoldalba temettek. Az újonnan telepített szőlőre pedig így ragadt a „három rózsa" név. Az irsai Homokrészen, a Dánosi-dűíőben 1906-ban osztottak ki földet szőlőtelepítési célra, Kohlmayer Pálné birtokát. Ebben az időben szállították haza a kuruc fejedelem hamvait Törökországból, s ennek emlékére nevezték el róla az újonnan létesült szőlőt Rákóczi-dűlőnek. Az Irsay György majorja feletti részen, a vasút és a mikebudai út által határolva, a századforduló idején ültették a Rózsahegyi szőlőt. A századunk elején a Homokrészen létrejött tanyák körül is sokan telepítettek szőlőt, amelyet együttesen Homoki szőlőnek neveznek. 236