Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Néprajz - Novák László: A szőlő Albertirsa és Pilis hagyományos telekrendszerében és üzemszervezetében

egész Alföld szőlőkultúrájának megismeréséhez, azonban további feldolgozásokra van szükség, hogy teljes képet nyerjünk, hiszen jelenleg is még fehér foltot kéoez pl. az Alföld peremi, nyírségi területek szőlőkultúrája, de még a Duna—Tisza közi homokvidék szőlészeti ismeretei sem véglegesen feltártak, illetve kiaknázottak. A néprajzi és történeti feldolgozások elsősorban az ún. „történelmi borvidék" nevesebb részeinek szőlőművelését, borfeldolgozását ölelik föl.

5 A XIX. század végén azonban — mint ismeretes — hazánkban is pusztító szőlőtetűvész (filoxéra) alapjaiban rendítette meg a virágzó hegyvidéki szőlőgazdaságokat. E válságból az egyik kiutat a homoki területek szőlővel történő betelepítése jelentette, mivel az „immúnis homokon" a szőlőtetű nem él meg. Bár ezt megelőző időben is nagy szőlőterületek léteztek az egyes városok (Cegléd, Kecskemét, Nagykőrös stb.) és falvak határában, a szőlőgazdálkodás fellendülése ezután következett be, s az alföldi borvidék számottevően hozzájárult Magyarország szőlő- és bortermelésének talprasegítéséhez.

5/a A további néprajzi kutatások célja lehet a fellendülést előző időszak kisüzemi bor- és szőlőtermelését feltárni — mely végeredményben előzménye, ill. alapja az alföldi borvidék szőlőkultúrájának —, melyhez adalék a jelen dolgozat. Táji környezet Albertirsa és Pilis két szomszédos község Pest megye déli területén. Albertirsa a ceglédi, Pilis a monori járás határközsége, a két nagyközség belterületét mindössze hét kilométer választja el. Földrajzi arculatát tekintve: igen változatos tájon települt meg a két falu. Itt találkozik a dunai Alföld és a Cserhát déli nyúlványát képező dombvidék. E nagyobb földrajzi egységek kisebb résztájainak keveredése területünkön kedves színfoltot kölcsönöz a két falu természeti környezetének. Albertirsa és Pilis határának jelentős része az alföldi, viszonylag sík, homokkal borított területre, valamint ezzel átellenben, az ÉNY—DK irányban terpeszkedő Gödöllő-Ceglédberceli dombvidékre terjed, de magukba foglalják azt a déli irányban egyre szélesedő vizenyős, füves, lapos térszínt is, amely e két táj között húzódik meg választóvonalként. Térszínünk alkotóelemeit tekintve fiatal képződményekből, homokból, agyagból, löszből tevődik össze. A földtörténeti harmadkor utolsó fázisában, valamint a pleisztocén határán (kb. 1 millió éve) alakult ki e terület felszíne. Az Ösduna vize járta e vidéket, nagy tömegű hordalékot szállítva ide. A Pesti-síkság területén — a folyóvízi munka következtében — vastag, kiterjedt kavicstakaró keletkezett, amely anyagösszlet-szemcsenagyság tekintetében a folyásirányban fokozottan finomodott, s a területünkre érve homokfelszínbe ment át. Ez a földdarab már a Duna—Tisza közi Hátság északi része. Az eredeti hordalékkúpból a munkaképes szél kifújta a homokot, s azt szállítva, állandó mozgásban tartva különböző felszíni képződményeket formázott belőle. Területünkön leggyakoribbak a félig kötött homokbuckák, s a nagyobb kiterjedésű vékony homoktakarók, amelyekbe táblaszerűen ékelődnek a homokos-lösz, löszös-homok térszínek. A Hátság északi területen éppen e jellemzők miatt kapta a „Vecsés—Pilis—Cegléd környéki homokiepei" nevet.

6 Albertirsa és Pilis e homokterületre eső határa a XVIII. században legelőként volt hasznosítva, de az állandó futóhomokmozgás miatt — annak meggátlására — erdővel és szőlővel beültették. A homokvidék keleti irányban belesimul egy mélyebb fekvésű vizenyős rétbe, amely egykori folyóvölgy maradványa. Itt gyülemlik össze a magasabb 232