Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)
Történelem - Dóka Klára: A szentendrei kézműipar (1690–1848)
gén, a XVIII. század első évtizedeiben megalakítják szervezeteiket, és a század második felében — amikor országosan a legtöbb mezővárosi céh alakul — már jóval kisebb a mozgás. 1761-ig 8 kézművesszervezet kapott kiváltságlevelet, 1761 és 1813 között mindössze három. Mellettük három újította meg korábbi privilégiumát. A kézműipar viszonylag jelentős fejlődése miatt a XIX. században ismét fellendült a céhesedés. 1813 és 1848 között 5 új céh alakult és három újította meg korábbi kiváltságlevelét. Az a tényező, hogy a város a XIX. században nem az ugrásszerűen fejlődő Pest, hanem Buda piackörzetébe tartozott, szerepet kapott a céhek alakulásában is. A Pest piackörzetébe került Vácott pl. a XVIII. században 17 céh működött, és ezek közül csak öt volt képes új kiváltságlevelet váltani. 17 Néhány szentendrei szervezet is felbomlott a XIX. század elején, de erős és nagy létszámú szervezetek (pl. varga, asztalos, molnár) alakulása miatt a céhes ipar viszonylagos megerősödéséről beszélhetünk. Hasonló fejlődés volt Óbudán is, ahol a XVIII. században hat, az 1840-es években már nyolc céh működött. 18 A szentendrei céhek alakulása két formában ment végbe. A mesterek vagy az uralkodóhoz fordultak céhlevélért, vagy más városok mestereitől kértek kölcsön artikulusokat, és ilyenkor testületüket a kölcsönadó — rendszerint budai — céhnek rendelték alá. Nem volt szabály, hogy hány mester hozhat létre céhet. Általában tíz volt az átlag. Ennél kevesebb tag esetén, több iparág mestereiből vegyes céhek jöttek létre. A testületek között merev határok voltak. A rácok, magyarok, németek külön hozták létre szervezeteiket, és a testületek konzerválták a pusztulóban levő iparágakat is. A céhek megalakulásuktól kezdve bizonyos autonómiát élveztek. Nehezítették az újak felvételét, a XVIII. század elejétől beleszóltak a termelés menetébe, elzárkózásukkal sokszor okoztak problémát a lakosság ellátásában. A céhes szervezetek fennállása szerves része volt a feudális gazdasági életnek. Fejlődésüket azonban az állam kénytelen volt befolyásolni. Az állam célja a feudális gazdasági alapok fenntartása volt, de a lakosság számának növekedése és a céhek fokozódó elzárkózása bizonyos reformok keresztülvitelére kényszerítették. A nemesi törvényhozás is céhellenes volt. A földbirtokos réteg ellátásának védelme érdekében már az 1659. 71. te. a vármegyékre bízta a kézműves áruk értékének megszabását. A törvényt 1715-ben megújították, és egyúttal eltiltották a céhek legkirívóbb visszaéléseit is (pl. túl magas felvételi díjak). Ezt a törvényt 1723-ban erősítették meg, lehetőséget adva arra, hogy az uradalmak ellátására a kézművesek a céhektől függetlenül dolgozhassanak. 19 Az autonómiát élvező céhek nem sokat törődtek az országgyűlés törvényeivel, sem a felettük álló városi és megyei hatóságok törvényeket megerősítő utasításaival. Ha több község vagy város mesterei közösen alkottak szervezetet, azoknak egyik magistratus sem parancsolt. Csak a saját kiváltságlevelekben rögzített szabályokat tartották meg. A céhek modernebb gazdasági elvekhez való alkalmazása céljából az állam minden európai országban kiterjesztette hatalmát a céhek fölé, azok autonómiáját erősen megnyirbálta. A testületek állami ellenőrzésének elve a bécsi udvarban is érvényesült a XVIII. század folyamán. A feladatot a Helytartótanács hajtotta végre, amely 1724-től a céhek felügyeleti szerve lett. Azon az alapon, hogy a céhlevél megadása, módosítása királyi jog, a Helytartótanács mint királyi hatóság időnként elrendelte a céhlevelek beszedését és ellenőrzését. 20 Először 1730'. nov. 26-án adtak utasítást arra, hogy a kiváltságleveleket a megyék gyűjtsék össze, és azokat lepecsételve küldjék fel a Helytartótanácshoz. 21 17161-ben a céhlevelek általános, országos megújítását rendelték el. Ettől kezdve minden céh azonos szövegű kiváltságlevelet kapott. A céhlevelek egyedi 170
