Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)
Történelem - Vass Előd: Vác 1560. évi török vámnaplói
marháit a sőregyűjtők a legközelebbi mezőváros vásáraira vitték. A rendszerint három napig tartó országos vásárokon egy-egy terület- ide összpontosított állatállományából történtek a nagybani üzletkötések a felhajtok és a nagykereskedők között. 35 Az állatvásár a vásárok első napján volt, és az árakat nagyon befolyásolták az elővásárlók, akik már előző napokban felvásárolták az állatok zömét, és a vásár napjára felnyomták az árakat. Ezekre az áremelkedésekre, ha jelentősek voltak, érzékenyen reagált a németországi húspiac, amit pl.: a nürnbergi városi tanács érdeklődése is tanúsít a magyarországi áralakulások iránt. 36 A kihajtásra szánt állatokkal együtt ott helyben fogadták fel a hajcsárokat is, harminc marha mellé egy lovaslegényt. Az állatok kihajtása bizonyos hagyományos marhahajtó utakon történt. E kihajtás ezer veszély mellett ment végbe, mivel az állandó háborús állapot miatt a létbiztonság megszűnt. A marhacsordák napi 40 km-t haladtak előre, közben gyakori volt a vámhelyek elkerülése, a szöktetés 37 . Erre példáink vannak a váci vámnaplók korábbi feljegyzéseiben; 1546. dec. 7-én harminc elfogott marha után szedtek be büntetéspénzt. A váci török vámnál 1560. szeptember hónapban 21 310 db marha és 7101 db juh került vámolás alá. A következő október hónapban 7438 db marha és 960 db juh lett feljegyezve. E két hónap számadatából az egyévi 176 ezer darab szarvasmarha áthaladása is feltételezhető a váci vámnál. Ez a szám még kiegészíthető a nemesek vámmentes kiszállításaival és a szöktetésekkel. A "következő jelentős kiviteli termékeink a nyers és kidolgozott bőrök voltak. 1560. szeptember hóban 772 db marhabőrt, 40O db juhbőrt és 300 db báránybőrt vittek ki, amíg a következő október hónapban 13818 db marhabőrt, 400 db juhbőrt és 130 aranyforint értékű prémet, azonkívül 25 aranyforint értékű kidolgozott báránybőrt vittek át a váci vámnál. A marhabőr esetében ezek az adatok ez évben többezres tételt jelentenek, és a juh- és báránybőr átlagosan többszázas tételekben ment kivitelre a váci vámon keresztül. A prémek és kidolgozott bőrök pedig 500 aranyforintot meghaladó mennyiségben kerültek vámolás alá. A többi, nyugati irányba kivitt termék alacsony tételeivel nem volt nagykereskedelmi jellegű árucikk. A magyar nagykereskedők nyugati vásáraikat bevégezve, ottani megbízójuk újabb megrendeléseit átvéve, visszafelé főleg kész iparcikket hoztak. Az állandó áruforgalom következtében Bécs és Vác között hajóút jött létre, folytatólag Váctól az Alföld belseje felé szekérrel tették meg útjukat kereskedőink. A nyugatról behozott árucikkek itthon nagy keresletnek örvendtek, de még a törökök is részesedtek belőle. 38 A nyugati irányból behozott árucikkek között mennyiségi tételeivel a sziléziai és csehországi szövetek szerepelnek az első helyen. 39 Közvetlenül ezek után a német birodalmi városok szövet- és iparcikkkészítményei következnek a váci török vámnaplók feljegyzéseiben. A váci vámnál 1560. szeptember és október hónapban a következő megoszlásban hoztak be szövetfajtákat: boroszlói iglói kisnicei nürnbergi Szeptember ; Október ; 334 vég 403 vég 53 vég 102 vég 136 vég 110 vég 20 vég 103 vég karazia pamut muszlin cérna Szeptember; 16 vég 40 mFt 40 22 mFt 10 mFt Október; 104 vég 100 mFt 28 mFt 5 mFt 142