Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 2. Szentendre, 1973)
Történelem - Balogh Sándor: Egy abonyi köznemes gazdálkodása a reformkorban
Termés magra Paládics 30 véka — lett 9 Abonyi Tiszta 10 Abonyi Kétszeres 8 Va — Zab 6 Bükkön 8 Köles 35 Árpa adott 6 íbe ment Árpa 250 v apját — Lajost, valamint Sámuelt és Lászlót) beválasztják. Maga pedig 15 évesen, Simonffy Kálmán barátjával együtt az üllői táborozáson részt vesz. Tehát bölcs körültekintéssel az otthon és a közügyek közt kell megosztani a családfőnek az erejét. így nézzük az alábbi, átlagosnál körültekintőbb jegyzetét: 49 „848-ki- Gabona Termés Szalmába csomó Abonyi Majorság Tiszta Búza 312 csomó — — Árpa 43 Boglya — — Zab 233 csomó — — Magbükkön 40 petrentze Paládicsi Tiszta Búza 263 — Reptze 200 véka Abony Reptze 60 véka Abonyi Paládicsi kaparék búza 13—12 NB. Verembe ment Árpa Abonyi Jobbágy Árenda 2 Д Telekről termett 189 csomó." A bemért szemtermés összesítése pedig a következő: tiszta búza — 666; kétszeres — 256; árpa — 479; zab — 485; bükköny — 23; köles — 35; repce — 260 véka. A mi összesítésünkben: 2204 véka. Márton Lajos ebben a számvetésben jegyzi fel először, hogy magra miből mi lett. Jobbágyaival nem „Dézsmában", hanem „Árendában" számol el. Végül első eset, hogy „vermelést" jegyez fel. Bár a majorságok ebben a korban már rendelkeztek megfelelő gabonatároló helyekkel. Tudjuk tapasztalatból, hogy az ezekben az évtizedekben sorozatban épülő kastélykúriák „tiplifásan" (egész padláspadozatuk gerenda gerenda mellett) épültek — bármilyen terhű termény tárolására. Ö mégis vermel ősi módon, mert földindulásban a verem rejtettebb, biztonságosabb. A magyar föld pedig minden porcikájában megmozdult. Ezt tükrözik az utolsó, 1848/49-es feljegyzések is. Nyoma van, hogy a vetés még valahogy megtörténik, a nyomtatás bemérése azonban csak 6 szó és két számadat, 1849. aug. 25—31. közötti napokból. Minden világos lesz azonban, ha az apa kézirata mellé a fiúét is odatesszük. 1849. már с 5.: a szolnoki csata; Abonyhoz olyan közel, hogy a város széléről a menekülőkről „mindent tisztán lehetett látni". A csata du. 3 órára eldőlt. A vert hadtestből Jellasics emberei ,,az egész éjen át a hajnali órákig rabolták a várost". 50 A Márton-udvarház a szolnoki oldalon különösen kézre esett, s az egész család „a mezők felé a tanyára menekült", és roncsban maradt vissza az éveken át épült fészek. Ettől kezdve hónapról hónapra hadfelvonulási és táborozási hely (Táborhegy!) lett az abonyi határ. A lábon álló vetésekben is nagy kár eshetett. A megmaradtból rendkívüli hadtápterheket kellett vállalni, hol a császári, hol a honvédhadsereg felé. Terményből, jószágból mindenki úgy mentette a maradékot, ahogy tudta. Ismerjük a véget. Sok jó hazafiban egy világ omlott össze. Márton Lajosnál ez abban is jelentkezik, hogy 1849-től kezdve semmit nem jegyez. Amit azonban eddig kaptunk, ahhoz elég, hogy abonyi udvarházának szántógazdálkodásából ízelítőt kapjunk. Két vonatkozásban tartozik ehhez még szorosabb kiegészítés: 1. hagyjuk nyomát annak, ahogy a 48-as bizonytalan napokban gazdasági felszerelésének apró szerszámait leltárba veszi; majd törleszszük ígért adósságunkat a repcenyomtatásról és dohánytermesztésről. — A „Béresek Kezén Lévő Szerszámok 848-ra a következők: Ásó—Kapa—Vaslapát—Balta—Fejsze—Vas villa—Fa villa—Ganajozó villa—Fa lapát—Véső—Fúró—Kéz vonó—reszelő—Lántz—Szántó pating—Kasza—Kasza kalapács—Üllő—Fén—Kolomp— Csikójtós Tézsla—Ragasztó szög—Kis fűrész—Csoroszja—Szántó vas—Eke—Eke taliga —Rudalló kötél." 51 132
