Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 2. Szentendre, 1973)
Irodalom - †Mezősi Károly: Kisebb Petőfi-tanulmányok
jelentések elég alapot nyújtottak ahhoz, hogy a birodalom rendőrminisztere már 1846-ban a titkos államtanács, a kamarilla elé terjessze a Petőfiről összegyűjtött értesüléseket, s a pesti rendőrfőnököt és a leveleket felbontó postafőnököt a költő éber figyelésére utasítsák. Petőfi bécsi „dossziéja" már 1848 előtt is bőségesen tartalmazott feljegyzéseket forradalmi jelleméről és törekvéseiről. Az ellene folytatott kíméletlen kritikai hajszáról is jól tudta a költő, meg is írta, hogy ez „élethalál-háború ellene", s a kritikusok szándéka „nem csekélyebb, mint engemet megsemmisíteni". Ám eljött az idő, 1848 márciusa, amikor már maga is nyíltan közölhette, hogyan várta és látta előre Európa közeledését „egy nagyszerű, erőszakos megrázkódtatáshoz". Amikor „szabadsági eszméim és érzelmeim, szívemnek ezen elkárhozott lelkei, elhagyják a börtönt, kínszenvedésük helyét...". Királyellenes versére hamarosan ismét annyira felfigyeltek a bécsi udvarban, hogy a király személyes levelével hívták fel a nádort és helytartót, vonassa felelősségre az alkotmány megdöntésére törekvő Petőfit. A szabadságharc idején körözőlevelet és elfogatási parancsot adtak ki ellene, de külön leiratokban is utasították a katonai hatóságokat, hogy Petőfit „speciálisan nagy hatású lázító munkája" miatt mindenáron el kell fogni, és példásan meg kell büntetni. A síron túli üldözés, a szabadságharc leverése után az osztrák rendőri és katonai hatóságok nyomozása Petőfi feltalálására is még öt évig tartott. Bekapcsolódtak ebbe az osztrák külképviseleti szervek is a Konstantinápolyból, Párizsból, Londonból szerzett értesülések közlésével, hogy Petőfi Magyarország mely táján bujdosik és szervezi az ellenállást. A Muraközben Jellasics csakúgy nyomoztatott utána, mint Erdélyben az ottani katonai parancsnokság, Kassa környékén a 3. katonai kerület, Pest megyében a 6. zsandárezred, a fővárosban pedig az ottani rendőrigazgatóság. E széles körű hajsza során hívta fel a pesti katonai és polgári kormányzóság Heydte ezredest is arra, hogy jelentse, mit tud a költő elestéről. Közléseiről a kormányzóság véleménye az volt, hogy ezek a költő halálára vonatkozólag nem teremtették meg a „bizonyosságot". Végül is a költő özvegyének házasságkötését végző pesti plébános kihallgatása után az esztergomi érsek Bécsbe felküldött jelentése és a „morális érvek", hogy a költő, ha életben marad, feltétlenül visszatér forrón szeretett családjához, győzték meg a bécsi kormányt arról, hogy Petőfi valóban elesett. (A tanulmány 1969-ben készült. Megjelent ugyanezen a címen: Népszabadság, 1969. jún. 1.) A síron túli üldözés 122 évvel a költő eleste után, újabban felkutatott levéltári okmányok és egykorú dokumentumok alapján azt a problémát kívánjuk megvilágítani, hogy a szabadságharc leverését követő időszakban az osztrák önkényuralom Magyarországon parancsoló szervei és haditörvényszéke milyen véleményre jutottak Petőfi halálának kérdésében, ezt az ügyet hogyan kezelték. Az eddig ismert vélemény szerint „az osztrák kormányzati szervek 1854ben — a Pákh Alberttől megindított adatgyűjtés és közlés kezdete előtt hat évvel, a Petőfi-legendák hőskorában — tisztában voltak azzal, hogy a költő elesett Segesvárnál". (Dienes András: Petőfi a szabadságharcban, Bp. 1958. 378.1.) Petőfi halála kérdésének vizsgálatát ugyanis Pákh Albert kezdte el 1860-ban, a nyilvánosság bevonásával, a Vasárnapi Üjság hasábjain. Felhívása biztató és 325
