Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 2. Szentendre, 1973)
Néprajz - I. Sándor Ildikó: A dunabogdányi kőbányászat és kőfaragás néprajzi vonatkozásai
A ház falába épített különböző ajtókereteket 1860. és 1880. között csinálták. A datált kőpadok közül egyet 1857-ben faragtak 21 — de ezt már lebontották. A másik két meglévőt 1881-ben állították fel. A bogdányi kőfaragók a XIX. sz. közepén — megállapíthatóan — nemcsak falujuk számára dolgoztak. A környező községekben is találunk ugyanilyen erdei kőből, ugyanilyen stílusú kapukat. A Szentendrei-szigeten lévő Tahitótfaluban pl. számos, a bogdányiakhoz mindenben hasonló kő kapukeretet, nagykapuoszlopot látunk. Készítési dátumuk is megegyezik. Ezek zömét szintén az 1840—50-es években faragták. 3. A gazdasági életben használatos kőfaragványok. Ide tartoznak a régi kerekes kutak, közkutak faragott kútkávái 22 , a kutak mellett használatos különböző nagyságú vályúk és itatóvályúk (16—22. kép), a kisebb méretű malac- vagy baromfietető, -itató vályúk (21. kép), a nagyméretű szőlőprések kőtálcái (20. kép) és kőhúzói, valamint a kőmozsarak 23 , virágcserepek és egy kőláda, melyben a családi levéltárat tartották. Az itt felsorolt használati tárgyak közül — nagyobb méretűek lévén — a kutakat, itatóvályúkat és a prések kőtálcáit díszítették, de ez szintén csak az évszám és az építtetők neve kezdőbetűjének bevéséséből vagy kidomborításából állott. Kő vályút 1897 után nem datáltak. Az általunk eddig ismert nagyméretű szőlőprések kőtálcái is mind 1900 előtt készültek. Egyetlen új keletű kőtálcáról van tudomásunk, ezt bogdányi kőből készítette az 1950-es évek végén egy modern szőlőpréshez Gráf János kőfaragó. Í№L* _.,....'.. összefoglalás Mint említettük, a római korban már művelték a bányát. 24 Az ezt követő évszázadokból nem sikerült hitelt érdemlő adatokat szerezni a bánya intenzívebb művelésére vonatkozóan, egészen a XVIII. sz.-ig. Dunabogdányban a népi kőfaragók a XVIII. sz. vége— XIX. sz. eleje óta folyamatosan működtek, egészen napjainkig. A szájhagyomány és datált kőfaragványok sora bizonyítja ezt, melyek készítési idejét a XIX. sz. elejétől a végéig egyaránt feltüntették a faragott tárgyakon. Fajtái szerint különböző periódusokat állapíthatunk meg. A XIX. sz. első feléből kápolnabejáratok, kőkeresztek, sírkövek, templomi tartozékok: ajtó-, ablakkeret, szószék, persely, szobrok maradtak fenn. 1840-től szinte szériában készítik az utcai kis- és nagykapukat tartó oszlopokat. 1860 után a házfalba épített különböző bejárati ajtókeretek, nagyméretű itatóvályúk és egyéb használati tárgyak készültek. A XX. sz.-ból datált kőfaragvány nincs, kivéve a sírköveket. Adatközlők és a ma élő kőfaragók elbeszélése — valamint a látottak — alapján azonban megállapítható, hogy különböző használati tárgyakat, főleg itató-, etetővályúkat — ha kevesebbet is —, de a legutóbbi évekig készítettek. A kőfaragványok sokrétű szaporodása, majd későbbi csökkenése a rendelkezésre álló adatokból kiindulva a következőképpen alakulhatott: A XVIII. sz.ban jött telepesek a hely adottságaiból következően a földművelés mellett a kőbányászattal is foglalkoztak. A Kossuth u. 91. sz. alatti XVIII. század végi kőkapu és az itt állt kastélyra vonatkozó adatokból arra következtethetünk, hogy a földesúr építkezéseihez szakképzett kőfaragót alkalmazott. Ugyancsak szakképzett kőfaragó helybeli működésére utalnak a régi templomnak a Zichyek által készíttetett építészeti és szobrászati kiképzései is. 25 250
