Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 2. Szentendre, 1973)
Régészet - Balanyi Béla: A Nagykőrös határában 1879-ben és 1894-ben folytatott ásatásokról
tuk. Sőt az üreges, most dohányosok lakházául szolgáló istállót sem bolygathattuk, ha egy kissé romladozó voltáról ítélve, lakóinak feje fölött össze nem akartuk dönteni. Megásattuk tehát az udvart, de ott részint halomba hányt, és így megbolygatott csontokat találtunk csak, részint olyanokat, melyek eredeti fekhelyükön voltak ugyan, de semmi sem volt, a miből eltemettetésük korára vagy körülményeikre lehetett volna következtetni , 39 Leszálltunk tehát a dombról a síkra, a hol már a földszínét számos őskori cserépdarabok borítják, s a hol hol egy, hol más tárgyat vet föl a szántó ekéje. Valamerre csak ástunk: mindenütt emberi nyomokra akadtunk. Még pedig ezen, a halomtól alig néhány száz lépésnyi távolságban alkalmasint valamely lakó- vagy táborhelynek kellett lennie mivel néhány lábnyi mélységben vastag hamuréteget, égett földet találtunk. Imitt-amott ökör- és ló-csontokat, széles talpú, vas lópatkók s régies zabiák elrozsdásodott darabjait, sőt némi össze-vissza hajtogatott s nyomott veres réz- és pléhdarabokat is, melyek vagy sisak, vagy valami edényfélék lehettek/' 0 Ez sem volt valami fényes eredmény, s már-már a csüggedés vett rajtunk erőt, midőn Thallóczyval azt közlötte egyik munkásunk, hogy néhány dűlőföldnyire innét 41 Kupai Kovács Zsigmond birtokán tud ő olyan helyet, a hol az eke nyomán akárhány ép cserépedényt szedett már fel. Ha csak bögre kell az uraknak, ásathatnak ott akár százat ! Fiatal tudósunknak sem kellett több. Azonnal felkapott néhány munkással a készen álló napszámos-kocsira, alig egy óra múlva, midőn bealkonyodott, gazdag zsákmánnyal megrakodva érkezett vissza. Olyat fedezett föl, a mit már-már reményleni sem mertünk volna: egy őskori urna-temetőt! Másnap a fölfedezett kincs kiaknázásához fogtunk. Alig egy lábnyira a most el is vetve volt szántóföldben találtuk a sokszor meglepően szép és nagy, de fájdalom többnyire mind összetört urnákat. Épen legalább egyet sem sikerült kivennünk. Rendes sort az őslakók a temetkezésben nem tartottak, hanem összevissza helyezték el az urnákat. A nagy urnák színig tele voltak földdel. Aljukon találtuk az összeégett s zúzott csontokat. Ezek fölé kisebb s épen maradt kis bögrékben, melyek kellemes alakúak s körvonalakkal, dudorokkal vagy sávokkal ékítettek, alkalmasint ételt tettek, legalább erre mutat az egyikben talált kagyló-héj. Sőt egy ily kis bögrében egy kis bronz véső is volt. Egy szomszédos halom telej én a vetés alatt egy pár lábnyira, nagy durván faragott kövekből rakott kerek valamire is akadtunk. De kibontását, a birtokos tiltakozása miatt, aratás utánra kelle halasztanunk. A temetkezési edények alakja s anyagából ítélve, e fölfedezett telep alkalmasint az ide alig pár órányira fekvő tószegi őstelep párja lehetett. S ha ehhez hozzá veszszük, hogy a következő napokon mindjárt a város alatt, a vasúti indulóház tőszomszédságában levő Földvárban is hasonló őstelepre akadtunk: munkánkat nem mondhatjuk sikertelennek. Kitűnt legalább már az eddigiekből is, hogy a Tisza—Duna közét rég időtől fogva kedvencz lakóhelyökül tekintik az egymást fölváltó nemzedékek. Az ős kő- és bronzkori embernek már számos jól rendezett telepei feküdtek itt, még pedig egymáshoz meglehetős közelségben. E telepeket őrállásul vagy védő helyül szolgáló halmok lánczolatával vették körül; mint ezt főként a törteli pusztán levő s egymástól látásnyi távolban fekvő többnyire mesterségesen hányt halmokból gyaníthatni. De ily halmok vannak ép úgy a Földvár, mint városunk szomszédságában is. Vidáman indultunk ki ásatásainkra, a munka folyama közben néha már csüggedtünk, de vidáman végeztük be azt ! Mert ... nemcsak álltunk a halom felett, melyen ... verette sátrát Honunk szerzője diadalmas Árpád s honnan tekinte szét uralkodó Szemekkel a vitéz honalkotó; hanem találtunk olyat melylyel e földnek, mely most a mi hazánk, ős települtségi viszonyaira némi fényt deríthetünk. Sőt ha buzgó fiatal tudósaink a nyár folyamán újból fölveszik az elejtett fonalat, hiszszük, még gazdagabb siker koronázza fáradozásainkat. Dr. öreg János." 42 Az 1879. évi ásatások nem ismétlődtek meg. Még jó is, hogy nem folytatták, mert ekkor még csak tárgykereső, sőt nem is akármilyen tárgyakat kereső ásatások voltak. A nemzeti nagy múlt mutatós dokumentumait keresték, és a szegény középkori falvak temetőinek, házainak, Tüzelőhelyeinek nyomait, a kis templomok méretét, építészeti stílusát figyelembe sem vették, vagy csak éppen, 23
