Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 2. Szentendre, 1973)

Néprajz - Novák László: Halottkultusz és fejfatípusok Albertirsán

katonáskodó életmódjával hozza kapcsolatba: a régi időben a székelyek kopjások voltak. A kopja a harcost sírjáig elkísérte. Még ha békében halt is meg, sírjára feltűzték a harci jelt, a kopját (kopjafa) (Szinte G., 1901. 116.; Vö. Fülöp L, 1902. 61—63.; Roediger L., 1903. 299—,302.; Bátky Zs., 1904. 107—110.; Bene L., 1905. 118— 121.; Cs. Sebestyén K., 1905. 103—107.; A szilágysági magyar temetők fejfáiról, valamint a székely sírfákról összefoglalóan ír Kós K., 1972. 229—234., 253—272.; L. még Berze Nagy J., 1911. 124.). Ezzel a véleménnyel — hogy az un. kopjafa a sírra tűzött kopja fejleménye lenne — Viski Károly polemizáL Szerinte a kopjafa akkor is mai formájú volt, mikor a kopj ás temetkezés még létezett, azaz a kopja és a kopjafa egyidőben megvolt. Figyelemre méltó az a megállapítása is, amely szerint a kopjás temetkezés Erdélyben a Székelyföldön kívül is előfordult (Viski K., 1910. 221., 2 24.). Ez a véleménye Kós Károlynak, is, aki megállapítja, a fejfa nem feltétlenül a kopjás temetkezéssel van kapcsolatban: a „fejfa", „főtől való fa", „gombfa" a magyarságnál is általánosan használt (bár számos változatban előforduló), emberi alakot utánozó vagy ebből származó sírj el, míg a kopja a katonai szolgálatot teljesítőt megillető sírj el... A fejfa tehát a kopj ától független s általánosan használt legfőbb sírjel." (Kós K., 1972. 258—259.). Nem tévedünk, ha a kopjafa szóhasználat magyarországi elterjedésének kiinduló területéül a Székelyföldet jelöljük meg. Az erdélyi területeken kívül eső vidékek fejfái jellegüknél fogva semmiképpen sem kapcsolhatók össze a kopjás problémakörrel. A Tiszántúlon (Bereg, Bihar, Szatmár megye, Hajdúság, Nyírség stb.) már nem találjuk meg a kopjára emlékeztető, ékes faragású sírjeleket: a fejfákon egyszerűbb faragott motívumok uralkodnak. Általános formatípus az ún. csónak alakú fejfa, a törzsökfejfa. Solymossy Sándor Szatmárcseke temetőit vizsgálva arra az eredményre jutott, hogy az ilyen típusú fejfák emberi alakot őriznek (antropomorf) : a törzsökfejfa felső része emberarcot sejtet. Ha viszont álló helyzetből vízszintesre fordítjuk, tökéletes fél csónak alakúnak tűnik. Az emberarc pedig — Solymossy felfogása szerint — ebben a helyzetben egy csónakban fekvő, fölfelé néző ember jelzése. A csónakot, mint sírj elet az árvíz járta vidékekkel hozzák kapcsolatba a kutatók, bizonyítva, hogy a halottat csónakkal szállították a temetkezési helyre (Solymossy S., 1930. 72.). Morvay Péter — ugyancsak Szatmárból — a csónak alakú fejfák mellett egy másik antropomorf típust, a gombfákat közli (Morvay P., 1958. 53—69.; 1. még: Domanovszky Gy., 1936. 91—98.; Domanovszky Gy., 1937. 423—438.; Nyárády M., 1963. 193—214.; Sápi L., 1966. 29—36.; Erdész S., 1968. 207—208.; Sándor M.-né, 1970. 21—28.). A Kisalföld vidékéről TV maffy László közöl adatokat, a csónakhoz hasonló „csúcsos", „hegyes" fej fákról. E sírjelek felfogása szerint (melyet László Gyula régészeti koncepciójával is öszszekapcsol) a honfoglaló őseink kultúrájából a halotti bálvány megfaragásának emlékét őrizték meg (Timaffy L., 1963. 303.; vö. László Gy., 1944. 490.). A fejfa eredetének még sokféle magyarázata lehetséges. A honfoglalás előtti eredetet aligha lehet egyértelműen bizonyítani, bizonyos összefüggés meglétét mégis feltételezhetjük. Nem érthetünk egyet pl. Nóvák József Lajossal, aki „ősi, jó turáni szokásnak" tartja a fejfa és kopjafa tűzését, amelyet „hála a mi református népünk puritán vallásosságának, mai napig is megőriztük az utókor számára." (Nóvák József L., 1910. 2.). Az mindenesetre megállapítható, hogy az oszlop és tábla alakú fejfák csak protestáns temetőkben lelhetők fel. A katolikus temetőkben kereszt az általános sírjel. Ügy tűnik tehát, hogy a fejfák megjelenésé a reformációhoz kötődik: használata nem csupán a reformátusok, hanem az evangélikusok körében is általánossá vált. A fejfaállítás szokása és a fejfához hasonló oszlopok faragásának gyakorlata azonban nem feltétlenül egykorú. Korábban, ha a honfoglalás előtt léteztek fejfa típusú sírjelek, a tilalom miatt nem állíthattak fejfát: a kereszténység szimbóluma, a kereszt került a sírra. A díszítőmotívumok viszont (máshol (pl. kapuoszlop, gerendázat, guzsaly stb. faragásában) tovább élhettek. A fejfák, az egyes tájakon élő díszítőelemeket, helyi sajátosságokat ötvözve (pl. rsónakfejfa) jeleníthették meg újra. Figyelemre méltó ezzel kapcsolatban Gönczi Ferenc megállapítása: a göcseji községekben a fejfák „czifrázatai fejlettség tekintetében semmivel sem haladják meg a régebbi, saját maguk által épített házak egyes épületfáin alkalmazott egyszerű, kivágásos díszítéseket. Ezek nagyobb része különben azonos a ház szárfáin. gerendáin és homlokzatain alkalmazottakkal, amit érthetővé tesz az a körülmény, hogy készítésük azonos, a nép." (Gönczi F., 1903. 144.). Érdekes Csalog ZsoZínak a török hódoltsági terület magyar sírjeleinek eredetével kapcsolatos véleménye. A kopjafának a török tsidától való származtatását 214