Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 2. Szentendre, 1973)
Történelem - Sz. Bányai Irén: A „parasztirattárak” jelentősége az újkortörténeti muzeológiában
ben kiderül az, hogy az ellenőrzést végző gazdák rendszerint a legvagyonosabbak: 4—11 között mozog a gulyára hajtott jószágaik száma. Fentebb hivatkoztunk arra, hogy 1797-ben 700 marha volt az alszegi gulyán. Hatvan évvel később a lajstrom alapján összesített adatok az alábbi állatlétszámot mutatják: Év Gazdák száma Állatlétszám egész fél 1857 208 509 104 1858 123 291 42 1859 122 245 34 1860 133 122 74 1861 158 334 78 1862 176 430 — 1863 118 250 37 Arra nem vállalkozhatunk, hogy a XVIII. század végéhez viszonyított csökkenő tendenciát, illetve a feltűnő létszámhullámzást értelmezzük, okait megkeressük, csak a tényeket rögzítettük. A mindenkori lajstromos gazda következetesen feljegyezte a gulyásszámadó nevét és évi bérének összegét. A következetes megörökítés azért is feltűnő, mert mind a hat évben Osgyányi András a számadó, s bére lényegében változatlan. 10 (Arról csak egy bejegyzés tanúskodik, hogy mellette Osgyányi János a bojtár, azt viszont ez esetben sem tudjuk meg, hogy a számadó fizette-e a bojtárokat, vagy a gulyásbérből meghatározott arány szerint részesedtek.) A számadó járandóságaként feltüntetett bér a következő volt: 100 ezüst forint, 1 pár új csizma, takarmány- és abrakszedés, minden marhától egy kenyér és hozzá való eleség. 1862-ben emellett 2 rúgott borjú is hozzátartozott a bérhez. A készpénzbért a gazdatársaktól beszedett marhabérből fizették ki. Az évenkénti költségkimutatás arra is alkalmas, hogy a társulat állandó, közösen viselt költségeit megismerjük. A közös pénzből fizették azokat a napszámosokat, akik a „kűkút" tisztítását végezték; a napszámbér mellett enni- és innivalójuk költségét is elszámolják. 11 Gyakorta szükség volt a kútkáva és kútgém cseréjére: az ehhez szükséges faanyag árát szintén feljegyezték az évi költségkimutatásban 12 . A gulyán közös bikát tartottak, s ennek teleltetését — szerződéses feltételek mellett — valamelyik társaságbeli gazda vállalta. 1858-ban pl. Bála Sámuel 150 váltóforintot kapott a társaságtól a teleltetésért, s ezért: „pál-* napig kukoritza szárai teleltese azután pedig körösi vasárig rázotal (?) azután pedig még a gujakinemén szénával". 13 A költségkimutatások lényeges tételei tehát a gulyás bére, a bikateleltetés és a kútjavítás. Ezekhez képest krajcáros kiadást jelentett az „ostorfa", „bikaistráng", új vödör, világításra való „kű olaj" (petróleum), a valószínűleg állatgyógyászati célú „szarvas olaj", „kékkű" és „timsó" vásárlása, a gulyás „szekrényének" (nyilván kerekes gulyáskunyhó) javítása, ajtajának csináltatása. Az Alszegi Társulat működése ifjú Soltész Vígh Péter 1864. évi elszámolásával fejeződik be. A Vígh (illetve az örökös Ágai) család ezt követően a saját 165
