Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 2. Szentendre, 1973)

Történelem - Balogh Sándor: Egy abonyi köznemes gazdálkodása a reformkorban

„Az 1843 Termés után bé jött szemes élet Véka 1. Lendvay féle Paládicson Reptze 400 2. Szily Paládicsról Tiszta 693 3. Talján és Halasy részről és Dézma Tiszta 1144 4. Rossz Lapos ... a Tiszta al ig hozott valamit 88 5. Majorság Árpa 756 6. Dézma Árpa és egy kevés majorság kaparék Árpa 406 7. Paládics Halasy rész Zab 466 8. Majorság Zab 106 9. — még nyomtattam 10. Paládics Halasy rész köles 55 11. Szili Paládics Bükkön 30 12. Dézma Búza kétszeres 410 13. — még ezekben nincs egy 50 csomó készen."

43 Nem összegez. Végezzük el mi: repce — 400; tiszta búza — 1925; árpa — 1162; zab — 572; köles — 55; bükköny — 30; kétszeres — 410 véka. Összesen: 4469 véka! — az el nem végzettekkel: 4500 vékát haladja meg az évi termés. Ez azonban csak kaszásnövény. A kapásokról, szénáról — mint eddig és ezután is — hallgat. A termés értéke csak súlyos, egykorú ezresekben mérhető fel. Szaktudása, szorgalma gyümölcse tehát már itt beérik. Ezen túl van még néhány mozzanat, ami megállásra, szerényebb összegezésre késztet bennünket. Vegyük ezeket sorba. Az ősziek végösszesítésénél a „részen kívül" kifejezés kétségtelenül arra utal, hogy a termésbetakarítást jobbágya vagy más — „részibe" végzi. Aztán megfigyelhető a dézsmagabonánál, hogy a jobbágyság a tavaszi kalászost még „boglyázza" (vontatózza), de a majorságban már csomózzák. íme a paraszti munkamenet e fejlődésének az a mozzanata áll előttünk, ahol a jobbágynak tapasztalnia kell, hogy a hetekre elnyúló nyomtatásokban a kévézett, csomózott, asztagolt gabona védettebb az idő ellen. Még pár évtized, s elkerülhetetlen a gépi cséplésnél az új módszernek mindenfajta kalászosra való alkalmazása. Megfigyelhető továbbá, hogy öreg kaszálók, gyepek kerülnek eke alá, s helyükre tömeget adó, termesztett takarmányféleség (takarmánylednek, bükköny, pillangósok!) kerül, ami nemcsak zölden, hanem télre tárolt formában is fehérjedús takarmány. Fő veteményei a hagyományos kalászosok: a búza, a kenyér azért a búza-rozs keverékéből: a kétszeresből sül — továbbá az árpa és zab. Ezek mellett állandóan veti a kölest. Időzítve kell látnunk, hogy vízszabályozás ebben a korban még nincs. Sok a vízjárta föld, lapos, s ez a nép „kásáját" adó értékes növény későn vetve is tömegtermést ad. És az étkezési lednek, bab mellett a konvenciólevelek „ázalék", „főzelék", „eleség" rovata alatt az állandóan mért bér főtétele. Meglephet bennünket, hogy a napló teljes anyagában összesen két utalás van a legfontosabb pillangósra, a „lengyel lóherére", pedig ekkor már a helység északnyugati részén (éppen az alkalmatlan, homokos részen!) a jobbágyságnak parcellázott rész a Lóherés-dűlő. Hasonló a helyzet a kukoricával. Márton Lajos erről a nagyon hasznos kapásról szinte csak mellékesen beszél és jegyez. Megállapítható, hogy ez a két hasznos növény még nincs ott olyan súllyal, ennek a modern gazdának a látásában, mint ahogy ezek megérdemelnék. Viszont visszabillenti a mérleget 3 fontos ipari növény termesztése. Igaz, a len csak éppenhogy szerepel. De annál inkább a repce és később a dohány. Pillangós és kapás talajerő, szerkezet és vetésforgó szempontjából a belterjesebb gazdálkodásra előre mutató kultúrnövények. Növényeink közül a repcére és dohányra még vissza kell térnünk. Most pedig lépjünk tovább a 4. gazdasági év adataihoz: 128