Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 1. Szentendre, 1972)

Topál Judit: Árpád-kori temető és templom Cegléd-Madarászhalmon

TOPÁL JUDIT (Kossuth Múzeum, Cegléd): ÁRPÁD-KORI TEMETŐ ÉS TEMPLOM CEGLÉD-MADARÁSZHALMON Nevezett lelőhely a ceglédi Kossuth Tsz II. sz. üzemegységének 0644/1 sz. földjén található, a Jászberényi út, a Perje-csatorna és a Szolnokra vezető vas­útvonal által határolt, háromszög alakú földterület közepén, Cegléd városától ÉK-re, légvonalban mintegy 4,5 km távolságra, az egykori Varjas-birtokhoz tartozó Lengyel-tanya közelében (ma a Kossuth Tsz juhhodálya). A Madarász­halom néven ismert domb É—D-i irányban mintegy 110—120 méter, Ny—K-i irányban pedig 80—90 méter kiterjedésű. Felületét évszázadoik óta intenzíven művelték, 1967-ben pedig a halomtól É-ra levő lapály egyik nagyobb mélyedé­sét földgyalu töltötte be oly módon, hogy a halom legmagasabb részéből mint­egy 80—100 cm-t legyalult, kb. 50 méter átmérőjű körzetben. Ekkor kerültek felszínre az első csontvázmaradványok, valamint a templom falaiból származó kövek és téglák, melyeiket még nem hordtak el a környező tanyák építéséhez. 1968. szept. 30-án a lelőhelyről egy 72 darabból álló éremlelet került elő, rnely friesachi és III. Béla-dénárokat tartalmazott. A leletet Gedai István nu­mizmatikusnak adtuk át feldolgozásra. A következő hetekben az MNM Adat­tárának 8000 Ft-os segítségével megindítottuk a leletmentő munkát, mely során feltártuk a temető kevésbé bolygatott részét, és a halom tetején még nyomok­ban fellelhető templom maradványait. A munkát a következő évben is folytat­tuk, ekkor 138, jobbára bolygatott és melléklet nélküli sírt tártunk fel, továbbá a temető északi és déli kerítőfalainak feltárásával sikerült a cinterem É—D-i kiterjedését megállapítani. A feltárás folyamán 201 vázat emeltünk ki, melyek a TTM Embertani Tárában nyertek elhelyezést. A leletmentéseken részt vettek: Vértessy György (Embertani Tár), Hellebrandt Magdolna, Dinnyés István régé­szek és Ungureán László restaurátor. Segítségüket ezúton is köszönöm. Következőkben a feltárt 201 sír leírását adjuk. Az embertani anyag meg­határozásáért dr. Tóth Tibor és dr. Wenger Sándor antropológusoknak tartozom köszönettel. 1. sír. Mélyszántással teljesen feldúlt^.valószínűleg több sír, töredékes váz­maradványokkal. Földjében csigavonal díszű edénytöredékek és egy égett csont­darabka. Mélység: 22 om. 1 2. sír. Földmunka során feldúlt sírok, gyermek és középkorú nő vázrészei­vel. A női állkapocs alatt ezüst, S végű haj karika, S végén kettős bordázat (ltsz. 71.66.1.) (1. tábla 1. és I, 14). Mélys.: 50 cm. 3. sír. Nő. Irány: Ny—K. 48—16. Szabályosnak nevezhető sírfoltja újkori beásás eredménye. A fiatal nő hiányos vázrészei mellett számos meghatározat­53

Next

/
Oldalképek
Tartalom