Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 1. Szentendre, 1972)

Szilágyi Miklós: A kismúzeumok története és perspektívája

tájt születőben. Valamit mégis elárul a „tömegméretekről" —országos felmérés híján csiak erre hivatkozhatunk —• Ikvai Nándor Hajdú-Bihar megyében elvégzett aprólékos felmérése, mely szerint 16 községben volt kisebb-nagyobb gyűjtemény az 1950—1960-as évek fordulóján. A hajdú-bihari gyűjtemények jó részénél a legelemibb nyilvántartást sem lehetett megtalálni. Legjobb esetben a művelődési házban kaptak egy-egy szerény helyiséget; alkalmas, önálló épülete egyiknek seim volt. E gyűjtemények legtöbbje egyetlen lelkes gyűjtő magánkezdeményezését jelentette, s elismerésre, hivatalos támogatásra várt a kezdeményező.

14 A Hajdú-Bihar megyei kezdeményezések nagy száma és Ikvai Nándornak a témában szerzett alapos tájékozottsága magyarázza, hogy a „falumúzeumok" módszertani segítését is először a Hajdú-Bihar megyei Népművelési Tanácsadó vállalta. Ikvai Nándor módszertani segédlete

15 részletesen tájékoztatott a „imit és hogyan gyűjtsünk" kérdésében: a néprajzi tárgygyűjtés felé igyekezett orientálni a „falumúzeumokat". Részletes tanácsai a néprajzi gyűjtést végzők számiára fogalmazódtak. A leletkörülményeket rögzítő tárgygyűjtés mellett a leltározottságot tekinteti Ikvai a falumúzeumok számára is kötelező normának, s ezért részletesen, példákkal ibőven illusztrálva bemutatja a múzeumi nyilvántartás megkövetelte, ésszerűen leegyszerűsített leltározási módot. Ikvai Nándor elismerte „az egyre szaporodó, de szakmailag gazdátlan helytörténeti múzeumok" jelentőségét. Megállapította, hogy a „megnövekedett gyűjtőmunka és a múzeumaink kapacitása miatt hasznos és szükséges ... jelenlegi fenntartásuk", jövőjüket illetően azonban korántsem volt optimista. Véleménye szerint, ha fenn is maradnának az „életképes, anyagilag is erős, megfelelő helyiséggel rendelkező gyűjtemények", az lenne az ideális, ha „tárgyi anyaguk, fokozatos feldolgozó munkával a központi múzeumokba (megyei múzeum) kerülne be. Az ily módon kialakult helytörténeti »múzeumok pedig fiókmúzeum jelleggel, kiállítási és gyűjtő- (adatszolgáltató) gócok maradnának. A kiállítások egy kis magját a helytörténeti állandó kiállítás alkotná, amelyet a nagyobb központi múzeumok által rendezett (esetleg vándoroltatott) időszakosan változó kiállítások egészítenék ki. A helytörténeti gyűjtemények vezetői pedig további gyűjtőfeldolgozó munkát végeznének, és a begyűjtött tárgyakat (esetleges időszakos helyi bemutatás után) megőrzés végett továbbítanák a központi múzeumnak."

16 A látszat szerint Ikvai útmutatója egyik elindítója volt a 60-as évek első felére jellemző múzeumalapítási láznak. Csak a felületes szemlélő nem vette akkor észre, hogy idejekorán jött figyelmeztetés akart lenni. Szigorú normatívába inkább elriasztott volna, nem lelkesített múzeumalapításra. A fellendülésnek, a mozgalom kiteröbélyesedésénék közvetlen okát inkább abban kell keresnünk, hogy a honismereti szakköri mozgalom szervezeti keretet biztosított az addig elszigetelt kezdeményezéseknek, igyekezett irányt és perspektívát adni a gyűjtőtevékenységnek. A „falumúzeumok" a honismereti mozgalom főáramában (1960—1965) A bevezetőben már utaltunk arra, hogy a hatvanas évek első felében a honismereti konferenciák, értekezletek napirendjére került a „falumúzeumok" ügye. A honismereti mozgalom publikált dokumentumai és a múzeumalapításokról szóló hírek jól szemléltetik a tendenciákat. 299