Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 1. Szentendre, 1972)

Asztalos István: Tanácsok a Galga mentén az 1918–19-es forradalmak idején

Foglalkozási megoszlását tekintve túlnyomórészt mezőgazdasággal foglalkozó népesség. (Az összlakosság 70 %-a.) Budapest és a Budapest környéki gyárak közelsége, továbbá a jó közlekedés (Budapest—Miskolc vasúti fővonal) lehetővé tette, hogy a mezőgazdaságból kiszorulók, abból megélni nem tudók, mint ipari munkásak és közlekedési alkalmazottak helyezkedjenek el. Az iparral foglalkozók (11 %) számát a virágzó helyi kisipar (különösen Aszódon) is növelte. A közlekedésben a lakosság 7 %-a talált munkát. Kereskedéssel 2 %, közszolgálati alkalmazottként szintén 2 % kereste kenyerét. Nem éri el a 2 %-ot a házi cselédek, katonák, nyugdíjasok stb. száma. A lakosság tehát túlnyomó többségét tekintve paraszt. A XIX. század folyamán azonban a magyar parasztság jelentős differenciálódáson ment keresztül. Célszerű tehát összetételét is megvizsgálni. Az 1920-as statisztika ugyanis a parasztságot az őstermelők kategóriájába sorolta, de itt szerepeltette a földbirtokosokat is. Az 5300 holdas Schossberger bárót, az 1100 holdas Prónay bárót, az 1200 holdas Ráday grófot, a 700 holdas Podmaniczky bárót, az 1000 holdas Ibrányiakat, a 800 holdas Segesváryt, a 600 holdas Domonyiaikat. Továbbá jelentős földterülettel rendelkezett még a vidéken Fischer Ede, a váci püspök és a kincstár (koronauradalom) is. Ebből a felsorolásból kitűnik, hogy nem sok földterület juthatott azoknak, akik a földet ténylegesen megművelték. Mivel az 1920-as népszámlálásból nem tudhatjuk meg az igazságot, vizsgáljuk meg az 1910-es népszámlálás adatait. Az arányokat tekintve nem sok változás történhetett a háborús évek alatt. A 15 községben mezőgazdasággal 20 140 fő foglalkozott. A birtokos és bérlő kategóriában 9376 fő szerepel. Természetesen mindkét esetben a családtagokat is hozzászámoltuk. Tehát az agrárlakosságnak több mint 50 %-a nem rendelkezett földdel, vagyis cseléd, napszámos, egyszóval agrárproletár. Vegyünk néhány példát: Versegen 583 a birtokosok és családtagjaik száma, ugyanakkor 1241 a cselédek és a mezőgazdasági munkások, valamint családtagjaik száma. Kartalon még nagyobb a különbség: 575 birtokossal szemben 1510 az agrárproletár. A birtokosok és bérlők megoszlása is jellemző. 100'kh-on felüli birtokos az összes 1 %-a, 10^100 kh-dal rendelkezik 28 %, 10 kh-nál kisebb földterülettel 71 %. A föld területi megoszlására sajnos nincsen adatunk, de az iménti felsorolás, ahol a földbirtokosok neveit szerepeltettük, nem hagy kétséget afelől, hogy az is legalább ilyen aránytalan volt. Ezek a gazdasági és társadalmi igazságtalanságok nyilvánvalóan a paraszti tömegek egyre jobban fokozódó elkeseredését váltották ki, amit csak még jobban elmélyített a 4 évig tartó háború tengernyi — és éppen a legjobban a parasztságot sújtó — szenvedése. Az 1918—19-es forradalmak helyi eseményeit nem értenénk meg, ha nem vizsgálnánk meg az ipari munkásság helyzetét. Az a több száz, sőt több ezer ember, aki naponta beutazott Budapestre, szoros kapcsolatba került a szakszervezeti mozgalommal, a munkásmozgalommal. Kikerülve a faluja szűk látóköréből, ezek az emberek egyre világosabban látták a kizsákmányolás összefüggéseit, a nép nyomorát, egyre jobban érezték megváltoztatásának szükségességét. A nagyszámú agrárproletár és kisparaszti tömegek, továbbá a tőkés kizsákmányolástól a gyárakban sínylődő munkások mérhetetlen nyomorban éltek. Például lakásviszonyailkat tekintve szinte középkori állapotok uralkodtak. Az öszszes lakóháznak csak 8 %-a épült kőből és téglából (ennek is jelentős hányada a városias jellegű Aszódon). Bagón a 431 házból 15, Galgahévízen 381-ből 23 volt téglaház. A többi házak sárból és vályogból épültek. Nemritkán agyagba vájt barlangokat, vermeket használtak lakásnak. A tetőzetet a házaknak több 233