Köpöczi Rózsa: A grafikus Szőnyi – rézkarcok (PMMI – Szőnyi István Alapítvány, Szentendre – Zebegény, 2000)

Portrék és családi képek - Visszatérés a rézkarcoláshoz

PORTRÉK ÉS CSALÁDI KÉPEK Pályája kezdetén, a húszas évek elején próbálkozott a portré műfajjal is. E korai tanulmányok legtöbbje azokhoz az aprólékosan kidolgozott, részletező stílusú lapokhoz kapcsolódik, melyeket korábban emlegettünk, ilyen az Elhagyott malom, a Gémeskút. Valószínűleg a kecskeméti művésztelepen rajzolt előtanulmány után karcolta lemezbe a Kecskeméti öregasszony (3 1 ) portréját. A modellt ülő idős parasztasszony vonásai felismerhetők Nagy Imre és Aba Nóvák Vilmos néhány rajzán is. A sűrűn barázdált arc megjelenítésénél alkalmazott részletező vonalháló más portréin csak ritkán fedezhető fel. Ellentétben az előző fejezetben bemutatott késői képek emberábrázolásával, itt még fontosnak tartotta a pszichikai jellemzést, az egyéni karakter megragadását. A feleségéről készült sorozat lapjai - különösen a Csipkegallér ( 1 1 ) - az északi mestereket idézik. Fontosnak tartotta az anyagszerűség hangsúlyozását, a virtuózán megrajzolt csipke kiemeli a fiatal nő vonásait, a fény-árnyék játékosan, finoman tagolja a felületeket. A Prémgalléros nő (34) megfogalmazása - e portrén is Bartóky Melinda vonásai fedezhetők fel - sokkal keményebb. Az éles kontrasztok szinte atomjaira bontják az arcot, a képből mégis líraiság árad, amit az arckifejezés lágyságával ért el. Más szerephez jut a fény édesanyja arcképén (Anyám az ablaknál, 41). Az ablak előtt könyöklő idős asszonyt az erős ellenfény úgy árasztja el, hogy árnyékban maradt vonásai szinte elmosódnak. A laza, durva vonalháló éles kontrasztban áll az ablakfelület sima tükrével, mintha az öregség szomorúságát akarná megsemmisíteni a sugárzó fény. A merengő, gondolkodó nőalakok lemezbe karcolásánál nem annyira a portrészerűség megragadása volt a fontos számára, inkább egy-egy hangulat érzékeltetése. A vonalkezelés is a témához illően lágy, festői. A Kalapos nő (35), a Csúnya lány (33) inkább tanulmányoknak tekinthetők. E lemezeken a technika lehetőségeit próbálgatta. Az 1922-ben készült Ülő öregasszony (32) viszont már kiérlelt, erőteljes karc. Hasonlóan édesanyja portréjához, a háttér fényes felületeinek simasága áll ellentétben a súlyos tömegű fekete foltokkal. E magába süppedt, de mégis méltóságteljesen ülő idős asszony bármennyire elesett, tiszteletet ébreszt a nézőben. A gyermekportrék és az anyaság témáját feldolgozó lapok nem véletlenül szerepelnek olyan szép számmal a lírai alkatú mester oeuvre-jében. Bizonyára inspirálhatta a személyesen megélt apaság élménye, de a témához kapcsolódó klasszikus ikonográfia sem volt idegen festői világától. így született az a számos, anyát gyermekével ábrázoló kompozíció, melyek között vannak monumentálisak, egészen líraiak, finomak. Egy valami közös bennük: megpróbálják egyetemes érvényűvé emelni ezt az örök, de egyben hétköznapi és mélységesen emberi témát. Külön figyelmet érdemelnek gyermekportréi. Első megközelítésben talán meglepőnek tűnik, de a saját gyermekeit megörökítő arcképeken vagy egész alakos ábrázolásokon is ugyanazt az általánosító, távolságtartó magatartást figyelhetjük meg, mint a falusi embereket megjelenítő vásznain, grafikáin. Ezek a gyermekszemek is elrévedezve merengenek, arckifejezésük kissé merev, de alakjukat védelmezően zárja körül az egyenletes, finom vonalhálóból felépült bársonyos, fekete háttér, amiből szinte kivilágít arcuk. Portréi sorát vizsgálva kevés olyan konkrét, felismerhető személyt ábrázoló lappal találkozhatunk, melynek modellje nem a családból került ki, esetleg megrendelésre karcolta őket. Sem festészetére, sem grafikáira nem jellemző a klasszikus értelemben vett portré műfaj. Sokkal inkább vallanak Szőnyire az előző fejezetben elemzett csoportos portrék, az általánosító, távolságtartó emberábrázolás, az egyéni karakter háttérbe szorítása. 14 VISSZATÉRÉS A RÉZKARCOLÁSHOZ 11. CSIPKEGALLÉR 1923 Igyekeztünk áttekinteni a majdnem kétszáz lapból álló rézkarc oeuvre megszületésének és kialakulásának főbb állomásait. A datálásban, az egyes munkák azonosításában nagyon fontos forrásként szerepelt Varga Nándor Lajos Adattára. /19/* A Képzőművészeti Főiskola grafika tanszékén az Olgvai Viktor örökébe lépő grafikus rendkívül precíz alapossággal gyűjtötte össze az 1900 és 1936 között Magyarországon működő és jelentősnek számító, rézkarccal foglalkozó művészek összes lemezének, nyomatának adatait. Szőnyi István 1936-ra - Varga Nándor Lajos szerint - 180 rézkarcot, 12 magasmaratást, 3 fametszetet, és 5 kőrajzot készített. Ha elfogadjuk ennek a hiteles katalógusnak az adatait megállapíthatjuk, hogy Szőnyi rézkarcoló tevékenysége 1936-ra jószerével lezárult. Nehéz megtalálni a valódi magyarázatát annak, miért hagyott fel ezzel a műfajjal. Talán úgy érezte, kimerítette lehetőségeit, már nem tud továbblépni - persze bizonyára nem technikai problémái voltak - hanem új utakat keresett, melyek más irányba vezettek és ezeken már nem jutott szerep a rézkarcnak. Élete későbbi szakaszában még néhányszor elővette a rézlemezt, a rézkarcoló tűt. Az ötvenes évek végén még született egy pár említésre méltó lapja. Szőnyi életművének felvázolásakor, bármilyen nézőpontból is vizsgáljuk ezt a jelentős pályát, mindig elérkezünk a túl korai befejezés szomorúságához. Az élete utolsó éveiben újra felfedezett itáliai táj, Róma kincsei, a fiumiccinói kikötő és a tenger lázba hozták az idős mester alkotói fantáziáját. Lányánál, Szőnyi Zsuzsánál tett utolsó utazásának eredményeként jó néhány figyelemre méltó tempera kép, rajz és rézkarc született. De ez az