Tragor Ignác: Vác vára és képei (Vác, 1906)

V. Vác várának egykorú képei

V. VÁC VÁRÁNAK EGYKORÚ KÉPEI. 103 oldalon négyszögű bástya látszik. A város közepén több ház és néhány torony emelkedik. A keresztény templom Statt Kirch, a mecset Türkische Kirch névvel van megjelölve. Kívülök még a Colegio­épület nevét olvashatjuk. A város melletti vár Die Vestung nevet viseli. Négyszögű sarkain ugyancsak négyszögű bástyákkal. A belső erődítmények közül kéttornyú templom emelkedik ki. A vár dunai fala dél irányban, derékszögű kiugrással folytatja húzódását. Mindenünnen víz veszi körül, a kelet felőli árok túlsó partján fekszik a török temető, Turch begrab. A háttérben emelkedő hegylánc keleti gerincén Novigrad várát jelző tornyos épület tűnik a szemünkbe. A hegyek fölött nagy magasságban, csíkozott felhőzet között lebegő mondatszalagon ez a szó : WEITZEN. A leírás után első pillanatra látszik, hogy ez a kép az előbb leírt 45. számú metszetnek gyönge másolata. Mintájától azonban nem­csak terjedelemben különbözik, hanem abban is, hogy a Szentendre szigetről hiányzik a jellemző fatuskó, a várost pedig lebegő mondat­szalagba helyezi. Azonkívül a sziget, a kollégium és a Duna olasz elnevezése által is eltérést mutat. Lényegében az említettem képpel azonos, csak kidolgozása pongyolább. Ez a kép Coronellinek már idézett Regno di I Tngheria című könyve 27-ik, irónnal számozott lapján látható. 47. A Happel-féle kép. A kettős vonalkeretbe ügyetlenül rajzolt és szöveg közé nyo­mott fametszetű kép nagysága 85 milliméter széles és 137 milliméter hosszú. A kezdetleges képen első pillanatra meglátszik, hogy fordítva —- valószínűleg tükörből — van rajzolva. Mintául bizonyára a Coro­nelli vadkacsás és gémes, fatuskós képe szolgált. A Duna jobbpartján a vízből kiemelkedő szigeten széles fatörzs, ágain néhány kerek levél, körülötte sás és nád. A túlsó oldalon Yác vára és városa. Legelőször a török temető tűnik fel. Árkon túl a négyszögű vár, mely minden oldalról vízzel van körülvéve. A dunai oldalon keskeny partszegély. A vár közepén félgömb tetőzettel bíró tornyok látszanak, magát a templomot a körülötte emelkedő magas épületek, erődítmények és tornyok java­részben eltakarják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom