Ikvai Nándor (szerk.): Bél Mátyás Pest megyéről - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 10. (Szentendre, 1977)
II. rész. A megye leírása járásonként - III. fejezet. A pilisi járás
21. § A vár és város változatos sorsa Már akkor hanyatlott Visegrád szerencséje, amikor II. Lajos halála után a szent ereklyét a várból száműzték, majd pedig, amikor — jóllehet teljes joggal — már előtte megnyirbálták a város szabadságát. Azután aztán minden rosszabbra fordult. Miután ugyanis Szolimán elfoglalta Budát, Visegrád sem úszhatta meg szárazon. A törökök hevenyészve megpróbálkozta az ostromával, de ezt a törekvésüket nem koronázta siker. A történetíró azt mondja (Istvánffy VIII. könyv, 132. oldal), hogy „Visegrádot, ahol a magyarok a szentnek nevezett királyi koronát őrzik régtől fogva, azok a remete barátok, akik a nostrai kollégiumból az ellenségtől való féltükben itt húzták meg magukat, e biztonságosabb helyen, bátran, nagy vitézséggel védelmezték néhány paraszttal együtt.” A Pál testvéreknek e kiváló cselekedete méltó arra, hogy azt az egyházi férfiak kövessék, amikor alkalom adódik rá. De vajon bent volt-e még akkor a várban a korona? Kétlem, mivel Istvánffy szerint Szolimán távozása után János sok kéréssel környékezte meg kollégáját, Perényit, hogy a hivatal keresését elősegítse és a koronát a koronázáshoz biztosítsa. De hallgassuk meg magát az írót (IX. könyv, 134. oldal): „János a nemesek közül sokat összehív Tokajba, elsősorban Perényi Pétert, aki neki a visegrádi várban, a koronaőrzésben társa volt, hogy őt titkon sok rábeszéléssel és hatalmas ígéretekkel a maga pártjára állítsa. Perényi, amidőn a mohácsi csatából hazafelé menekült, Pálóci Antalnak, aki abban a vészben örökös hátrahagyása nélkül elpusztult, a várát és a városát, Sárospatakot fegyverrel elfoglalta, s úgy tűnt, hogy a vajda kérésének akkor tesz eleget, ha ezt a törvényellenes foglalását királyi tekintélylyel jóváhagyatja, mert mindenképpen ezt szerette volna elérni. Midőn tehát a vajda ebbe könnyen beleegyezett, Perényi nem kevesebb nagyra vágy ássál, mint kapzsisággal nemcsak a korona birtokába juttatta, hanem azonkívül még szer volt abban is, hogy a többieknek, akik ott összejöttek, azt tanácsolja, hogy Ferdinánd főhercegnek, a Lajos nővére, Anna férjének félretételével, a vajdát kiáltsák ki királlyá.” Tehát vagy vele volt akkor a korona, vagy valami Visegrádon kívüli helyen őrizte titokban. Azt olvassuk, hogy ugyanezzel a kapzsi előzékenységgel tárgyalt Ferdinánddal is (ugyanott, 139. o.). Világosan beszél erről az író, amikor leírja a koronázást: „Miután Percnyivel megegyeztek és ő a koronát előadta, Várdai Pál esztergomi érsek kezéből azt ünnepélyesen elfogadta, semmit sem hagytak el a vidámságnak és a jókedvnek jelei közül, amik ilyen ünnepélyes alkalmakkor szokásban voltak. Perényi aztán azt ismét átvette megőrzésre, de nem szállította Visegrádra, mint ahogy kötelessége lett volna, hanem a jog és a tisztesség ellenére magánál tartotta, miután Ferdinánd ezt neki 112
