Ikvai Nándor (szerk.): Bél Mátyás Pest megyéről - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 10. (Szentendre, 1977)

II. rész. A megye leírása járásonként - III. fejezet. A pilisi járás

ugyanazonképpen kötelezem magam a nádor úrnak, illetve fiának, János úrnak. E tekintetben semmi többel nem tartozom püspök uram­nak és nevezett testvérének, mint a nádor úrnak és a fiának, János úrnak. Ismételten esküvel fogadom és ígérem, hogy mindezeket a már említett keresztény hitemre és emberségem elvesztése és örökös gya­lázat és hitszegés terhe mellett állhatatosan és rendületlenül az én püspök uramnak és testvérének, nevezett Ferenc prépost úrnak meg­tartom. E dolog hitelére és megerősítésére jelen levelet a saját nemesi cí­meremet ábrázoló pecsétemmel ellátva az említett püspök úrnak, il­letőleg mondott testvérének átadtam. Kelt az említett Visegrád vá­rában, az Ür 1493. évében.” Ebből sok mindent meg lehet tudni, s ezek közül a legfontosabb, hogy Tamásnak és Istvánnak helyettesei vol­tak; annak a testvére, Ferenc budai prépost, ennek pedig a fia, János, a későbbi magyar király. Valószínűen erre nézve az országgyűlésen törvényt alkottak. De az is kiderül innen, hogy a várnagy kivételes felhatalmazással rendelkezett, mivel nem volt köteles katonákat an­nál nagyobb számban a várba bebocsátani, mint amilyen erejű az őr­sége volt. A korona őrzésére ketten voltak szám szerint, s ezt a szo­kást a mai napig is tartják, amint azt elmondtam a pozsonyi vár tör­ténetében (II. kötet IX. fejezet, 112. s köv. old.). * * * A 19. §-ban közli Némái Kolos Lászlónak a fogadalmát, amelyet Zá­polya István, illetve fia, János számára tett. Mutatis mutandis teljesen azonos az előbbivel. 20. § A szent korona sorsa a mohácsi vész után Ez volt Ulászló alatt Visegrádnak és a koronának a sorsa. Min­denesetre minden nyugvópontra jutott, amíg a mohácsi vész a nem­zetet az egész vidékkel együtt fel nem fordította. Hogy abban a há­borúban Visegráddal, illetve a koronával mi történt, annak nyomát nem találom. S ugyanezt mondja Révai Péter is: „De hogy Visegrád­nak, a korona őrhelyének mi volt a sorsa ebben az igen szerencsét­len háborúban, arról mélyen hallgatnak a történetírók.” Kétségtelen azonban, hogy a szent korona akkor a törökök pusztítását kikerülte Isten gondviselése folytán, aki azt nekünk juttatta. De azután nem kevésbé csodálatos, mint nyomorúságos módon hányódott. Mi e szent­­séges zálog sorsáról másutt, az intézmény magyarázatánál emlékezünk 110

Next

/
Oldalképek
Tartalom