Ikvai Nándor (szerk.): Bél Mátyás Pest megyéről - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 10. (Szentendre, 1977)
II. rész. A megye leírása járásonként - III. fejezet. A pilisi járás
ugyanazonképpen kötelezem magam a nádor úrnak, illetve fiának, János úrnak. E tekintetben semmi többel nem tartozom püspök uramnak és nevezett testvérének, mint a nádor úrnak és a fiának, János úrnak. Ismételten esküvel fogadom és ígérem, hogy mindezeket a már említett keresztény hitemre és emberségem elvesztése és örökös gyalázat és hitszegés terhe mellett állhatatosan és rendületlenül az én püspök uramnak és testvérének, nevezett Ferenc prépost úrnak megtartom. E dolog hitelére és megerősítésére jelen levelet a saját nemesi címeremet ábrázoló pecsétemmel ellátva az említett püspök úrnak, illetőleg mondott testvérének átadtam. Kelt az említett Visegrád várában, az Ür 1493. évében.” Ebből sok mindent meg lehet tudni, s ezek közül a legfontosabb, hogy Tamásnak és Istvánnak helyettesei voltak; annak a testvére, Ferenc budai prépost, ennek pedig a fia, János, a későbbi magyar király. Valószínűen erre nézve az országgyűlésen törvényt alkottak. De az is kiderül innen, hogy a várnagy kivételes felhatalmazással rendelkezett, mivel nem volt köteles katonákat annál nagyobb számban a várba bebocsátani, mint amilyen erejű az őrsége volt. A korona őrzésére ketten voltak szám szerint, s ezt a szokást a mai napig is tartják, amint azt elmondtam a pozsonyi vár történetében (II. kötet IX. fejezet, 112. s köv. old.). * * * A 19. §-ban közli Némái Kolos Lászlónak a fogadalmát, amelyet Zápolya István, illetve fia, János számára tett. Mutatis mutandis teljesen azonos az előbbivel. 20. § A szent korona sorsa a mohácsi vész után Ez volt Ulászló alatt Visegrádnak és a koronának a sorsa. Mindenesetre minden nyugvópontra jutott, amíg a mohácsi vész a nemzetet az egész vidékkel együtt fel nem fordította. Hogy abban a háborúban Visegráddal, illetve a koronával mi történt, annak nyomát nem találom. S ugyanezt mondja Révai Péter is: „De hogy Visegrádnak, a korona őrhelyének mi volt a sorsa ebben az igen szerencsétlen háborúban, arról mélyen hallgatnak a történetírók.” Kétségtelen azonban, hogy a szent korona akkor a törökök pusztítását kikerülte Isten gondviselése folytán, aki azt nekünk juttatta. De azután nem kevésbé csodálatos, mint nyomorúságos módon hányódott. Mi e szentséges zálog sorsáról másutt, az intézmény magyarázatánál emlékezünk 110
