Ikvai Nándor (szerk.): Bél Mátyás Pest megyéről - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 10. (Szentendre, 1977)
II. rész. A megye leírása járásonként - II. fejezet. A kecskeméti járás
Ság (Tápióság) régtől fogva lakott, fele részében gróf Esterházy Antal, másik felében Balogh Mihály a földesura. Van 15 szabad költözésű jobbágya és egy szabad költözésű zsellére (takács) és egy név nélkül említett molnára. A falu lakossága magyar. 15. Szetső, Ságh fölött, a Tápiónak ugyanazon a partján, bort és gabonát termő határral. Gr. Eszterházy Istvánhoz tartozik. Sze cső régtől fogva lakott, gróf Esterházy Antal és Stahremberg a földesura. Van 58 örökös és három szabadon költöző jobbágya. A 61 úrbéres családfő közül 48 magyar, 11 szlovák, 2 német nevű. 16. Pand, Szetsőtől délre, kissé emelkedettebb, dombos területen, cserjék között. Ennek a talaja is tehát repedezett, mégis homokos és nehéz megművelni. Magyarok lakják. P ánd régtől fogva lakott, földesurai: Szilassy György és Ádám, zálogjogon Demők Mihály, Szabó Mihály és György, Győrky István. Van négy örökös, 17 szabadon költöző jobbágya, öt szabadon költöző házas zsellére. Van még egy urasági ispánja, a falu lakosai mind magyarok. 17. Oltsa, illetve Olcha az előbbivel nyugatról szomszédos, hasonló település, de a földje keményebb. Ugyancsak br. Lafert tulajdona. Valamikor nagyszerű szerkesztésű és költséges templommal dicsekedhetett. Ugyanis tisztára négyszögletes kövekből építették fel. Ügy mondják, hogy az a György nevű szerb uralkodó emeltette, aki Zsigmond uralkodása idején a szerbeket behozta, mégpedig olyan nagyszerű művészettel, hogy kevés van hozzá hasonló. A török háborúk alatt elhagyottá vált, hosszú ideig romokban hevert, amíg aztán újra látogatni kezdték, amikor a faluba a szlávok betelepedtek. Ö csa régtől fogva lakott, földesura Lafferth Antal báró. Van 36 jobbágya (13 örökös, 23 szabad költözésű), 32 házas zsellére (két örökös, 29 szabad költözésű, egy özvegy) öt házatlan zsellére (egy örökös, négy szabadon költöző). Itt él még egy postamester, urasági tiszttartó, egy görög kereskedő, egy kovács és egy mészáros. A név szerint feltüntetett 75 háztartásfőből 67 magyar, 7 szlovák, egy német nevű. Kilenc szomszéd községbeli bír szőlőt Öcsán. 18. Saari Oltsa alatt egy mérföldre nyári napkeletre, tágas, de vizenyős talajon helyezkedett el, s innen kapta a nevét is, mivel mocsárra települt. Máskülönben nem megvetendő a termőképessége. Szlávok lakják, a Lafert földesurasága alatt. Sári régtől fogva lakott, földesura báró Laffert Ferdinánd Antal. Van 47 jobbágya (három örökös, 44 szabadon költöző), 11 szabadon költöző házatlan zsellére, egy szegődményes kovács és egy mészárszékbérlő. Az 58 családfő közül 24 magyar, 33 szlovák, egy német nevű. 83