Ikvai Nándor (szerk.): Bél Mátyás Pest megyéről - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 10. (Szentendre, 1977)
II. rész. A megye leírása járásonként - I. fejezet. A váci járás
vezérek ezt megtagadták és hogy megbüntessék a vakmerőségükért, amellyel a győztes sereget meg merték támadni, utoljára kilőtték az ágyúikat és főleg a várat, ahol az ellenség összezsúfolódott, golyókkal borítják el, ami nagy öldökléssel járt. It clamor caelo, resonat plangoribus aether! (Az égig hat a zaj, és jajveszékeléstől visszhangzik a lég.) Mit csináljanak ezek után a szerencsétlenek? Végül is békeköveteket küldenek, akik hírül adják: „az egész őrség a győztesek kényére megadja magát életre-halálra, csak azt kérik, hogy a fegyvertelen tömeget kíméljék meg.” Ezt a feltételt a Lotharingiai azonnal elfogadja és megparancsolja, hogy az ellenállók jöjjenek elő a várból és idekint várják meg méltó büntetésüket. A színe elé bocsátva jajgatva kértek kegyelmet, s ígérték, hogy ugyanannyi foglyot bocsátanak szabadon, amennyien ők vannak. És jó szívvel megkapták a könyörgők a kegyelmet, de a Szentendre szigetén barbár módra megkötözött foglyokból kétszer annyit adjanak és a szabadon bocsátás már az éjszaka folyamán kezdődjék meg. Ilyen módon hódoltatták meg akkor Vácot. Biztató jövő, ha Buda elkezdett ostroma sikerrel végződött volna. Ugyanis, miután a mieink elfoglalták, a város november végén ismét a török hatalmába került. Azok a szomszédos végvárak őrségeiből tekintélyes gyalogos- és lovashadat gyűjtöttek össze. Nagy zajjal Vác alá vonulnak, s végveszéllyel fenyegetve őket, ha az őrség nem adja meg magát azonnal. A mieink, minthogy gyengének ítélték magukat és a falakat a lehető legméltányosabb megadási feltételeket eszközölték ki. Kb. ötven katona már messze járt a poggyásszal, amikor az ellenség istentelen hitszegéssel nyomukba ered, és egy szűk helyen rájuk csapva, legyilkolják őket. Közülük néhánynak az erdő és az ismerős dombok nyújtottak menedéket. Heister, aki már ekkor a bátrabb vezetők közé számított, már a következő télen visszaadta a kölcsönt. Pálffyval együtt ugyanis azt a feladatot kapta, hogy az újváriaknak még a tél viszontagságai közepette se engedjenek feljuttatni élelmet vagy katonát. Emiatt gyakran csapott össze az ellenséggel, különösen Nógrádnál, ahol az ellenségnek élelmiszer-raktára volt. Egy hirtelen rajtaütéssel 800 zsák lisztet ragadott el tőlük, amikor azt lóháton szállították. Nem sokkal ezután a falusiakból, akiket mint kémeket bőségesen szokott jutalmazni, megtudta, hogy 500 janicsár némi szpáhi kísérettel a váci úton jön élelmiszer-rakománnyal, mivel Nógrádnál a minapi összetűzés után az út el volt zárva. Ezeket a magyarok egyik vezére, gr. Czobor lépre csalta s úgy megverték őket, hogy közülük 100 elesett, a többi pedig a futásban keresett menedéket, s az igen sok 61
