Ikvai Nándor (szerk.): Bél Mátyás Pest megyéről - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 10. (Szentendre, 1977)

II. rész. A megye leírása járásonként - I. fejezet. A váci járás

aki mellette lovagolt, szörnyű módon szétszaggatta az ágyúgolyó, a koponyájukat szétloccsantotta. A vezér megjelenésére a Taffi csapata visszanyerte a lélekjelenlétét, rendezik soraikat, s most már sem a robogó ellenség támadásától, sem a zajtól nem félve, idejekorán elsütötték a fegyvereiket, az első sorokat leterítik, úgy, hogy egy pillanat alatt megfordult a kocka, akik távolabb húzódtak meg, ijedten rohannak, s keresnek menedéket az övéiknél. Aztán amikor jobbra fordulnak, az eddig mozdulatlan Badeni fogadja őket ugyanazzal a kitartással és már az oldalakról körülfogva, s a keresztényeket megpillantva a visszavonulásra adnak parancsot és kit merre ragad a véletlen, futásban keresnek menekülést. A küzdőteret legalább 3000 gyalogosnak a holtteste borította, a keresztények közül nem pusztult el ötvennél több.” Eddig ő. Azt tartják, hogy e győzelemben a csoda is szerepet játszott. Sokan úgy gondolják, hogy mivel Sz. László ünnepén történt, az ő szelleme is közreműködött, mert azt a helyet, amelyet csoda folytán és vallásos érzésből ő alapított, az ellenség véres csapásától s a zsarnoktól meg akarta védeni.

15. § A várost elfoglalják, majd rövid időre ismét a török kezébe kerül, míg végül végleg felszabadul

Wagner mondja, hogy a várost még ugyanannak a harcnak a hevében elfoglalták. „A menekülőket Vácig üldözte a győztes, s a várost, amelyet jelentéktelen fából készült sánc, valamint 800 főnyi őrsége és 400-an, akik menekülés közben itt húzódtak meg, megadták magukat. De azok a törökök, akik bent maradtak, makacskodtak, amint akkorbeli írások említik. Magától értetődően, a menekülő ellenség egy része a sík vidékre kiáradva, Buda felé rohant, másik része a rövidebb úton a városon belül igyekezett meghúzni magát, hogy a győzők heve és gyorsasága ne tudjon az ellenség üldözésében érvényesülni. A kapuk előtt 1300 holttest hevert. Ezt látva az őrség — állítólag 1200-an voltak —, hogy a mieinket távol tartsa a várostól, jól célzott lövésekkel elsütötte az ágyúkat. A vakmerőség miatt felháborodott vezérek erre nagyobb ágyúkat rendelnek oda, a falakat lövetik és tüzes golyókkal árasztják el a várost. Az ellenség annál makacsabbul áll ellen, mivel a csatasorok megbomlása után az asszonyokat és a gyerekeket nagy mennyiségű poggyásszal hajóra rakva, Buda felé úsztatták a folyón lefelé. De minőd a mieink megkettőzték az ágyúzást és már a várhoz vezető utakat törték, kétségbesetek, majd a megadás jeleit mutatták és a könyörgés mindenféle fajtájával próbáltak tárgyalni a győztesekkel. Az általuk kért feltételek lényege az volt, „hogy poggyászaikkal sértetlenül távozhassanak”. A

60