Ikvai Nándor (szerk.): Bél Mátyás Pest megyéről - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 10. (Szentendre, 1977)
BEVEZETÉS E mű szerzője, Bél Mátyás (1684—1749) a XVIII. századi magyar tudományos világ egyik kiemelkedő egyénisége. Pozsonyban élt, előbb a lyseum tanáraként, majd hosszabb ideig, élete végéig, az ottani evangélikus egyház lelkészeként működött. A hallei egyetemen szerzett államismereti tanulmányai alapján az egész országról szóló egyetemes (történelmi, földrajzi, gazdasági és néprajzi) leírás elkészítését tervezte, és nagyszámú tanítványa és gyermekei segítségével ehhez a feltáró munkát megyénként el is végezte; a helyszínen gyűjtött adatokat az addig megjelent irodalom és a hozzáférhető oklevelek anyagával kiegészítve fel is dolgozta, de e nagyszabású műből nyomtatásban csak tíz megye leírása jelent meg „NOTITIA HUNGÁRIÁÉ NOVAE HISTORICO GEOGRAPHICA DIVISA . .címen, 5 kötetben, 1735—1742 között Bécsben, a többi ma is kéziratban fekszik. Mivel e hatalmas vállalkozás szinte közvetlenül a török hódoltság után talált állapotokat rögzíthette, amikor is a kutatók még szót válthattak a régi idők szemtanúival, s az elmúlt világnak még sok olyan tárgyi emlékét is láthatták, ha romba dőlve is, ami később teljesen elenyészett, a Bél Notitiája egyik fő forrássá vált a megyénk földjének és népének történetéhez, kivonatait már a maga korában iskolai tankönyv gyanánt használták, s ez teszi indokolttá végre a teljes megismertetésüket az érdeklődőkkel. Bél maga magyar—szlovák vegyes házasságból származott, s talán ezért próbál és tud is felülemelkedni a kicsinyes faji és nemzeti elfogultságon, tárgyilagosan ír, éspedig már egész modernnek tekinthető forráskritika alkalmazásával. A történetírást illető felfogására érdekes nyilatkozatát találtam éppen a Pest megyei kötetben. Amikor ugyanis befejezi a váci püspökök ismertetését, így folytatja: „Eddig a püspökökről, akiket kitartó munkával 1733-ig sikerült felkutatnunk. Akiknek birtokában oklevelek vannak, azok azon munkálkodjanak, hogy kitöltsék az általam megjelölt hézagokat. Ezeket a feledés homályába merült, de említésre méltó neveket ugyanis semmiből sem lehet könnyebben és szerencsésebben napvilágra hozni, mint a régi okiratokból, amikbe a püspök-5
