Ikvai Nándor (szerk.): Bél Mátyás Pest megyéről - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 10. (Szentendre, 1977)
I. rész - a) A megye általános leírása
S amiképpen a németek számára Magyarország másutt halált, itt életet jelent. Aztán nagyon szép a vidék külseje is. Valami hatalmas kertet képzeljünk el, amilyet csak a természet tud alkotni. Széles és kiterjedt síkságok, s hegyektől koronázott, ahol a Dunát bebocsátja. Ezeknek a tetején magas és árnyas erdők, alul szőlő és gyümölcsfák. Viszont amelyik része a tágas mezőkre nyílik, tenger látványát kelti. Itt aztán gorombább a tél és a nyár váltakozása. Mert amint a tél mértéken felül zord, s gyakran nyugtalanítanak a szelek, úgy, s nem is ritkán következnek rá a forró nyarak, amelyek a vidék számára majdnem elviselhetetlenek, a földművelésre pedig vészthozóak. Elsősorban a szúnyogokat kell átkozni, amelyeket egyaránt nehezen tűr ember és állat. A szarvasmarha bőgni kényszerül a csípéseik okozta türelmetlenségben. Ehhez hozzá kell tenni, hogy az igen forró nappalokat többnyire hidegebb éjszakák követik, mint ami megfelelne az évszak hőmérsékletének. Ezt az egyet az idegenek elég rosszul tűrik. S ráadásul egészséges ivóvíz hiányában is szenved ez a sík tengerhez hasonló vidék. „Non omnis fért omnia tellus” (Nem minden föld terem meg mindent.). 10. § Szőlőművelés A hegyes vidék jól termi a szőlőt. Mind a két fajtát: a pirosat és a fehéret, amazt mégis bőségesebben. Azt mondják, hogy a homokkal kevert porhanyós földnek az a tulajdonsága, hogy jobban befogadja a vöröset, bár a fehértől sem idegenkedik. Ugyanis kövér ez a föld és könnyed műveléssel is díszük a szőlő. A fürtök nagyobb és átlátszó szemektől duzzadnak. Ügy tudjuk, hogy Corvin Mátyás Campaniából telepítette be a budai földre a szőlővesszőket, s innen van a bor hasonlósága. Mások ezt a dicsőséget a törököknek tulajdonítják; azoknak, akik Boszniából hozták ide ezt a növényt. Egyik mellett sem foglalunk állást, bár több joggal tudhatjuk be Corvinnak abból a meggondolásból, hogy a törökök a szőlőt evés céljára termesztik, nem pedig ivásra. Az ültetés barázdákban történik gyökeres vesszővel és oltóágakkal. Az utóbbi a gyakoribb, ugyanis sokkal jobban meggyökeresedik az, amely a megelőző évben visszahajtva ívben kezd gyökeret ereszteni, s aztán visszavágva jobban hozzászokik a talajhoz, ha átültetik. A visszavágott szőlőt metszéssel egy rügyre hagyják meg, hacsak már előbb nem hajlították ívbe, vagy nem gyökeres volt. Az ilyent ugyanis 3—4 rügyre bocsátják. A karózásnak nem nagy a kelete. Láthatni kerti ágyakban szőlőgerezdeket csüngeni könnyű karóhoz kötve, de ott sem minden egyes tő. A szüretet a talaj külön25
