Ikvai Nándor (szerk.): Bél Mátyás Pest megyéről - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 10. (Szentendre, 1977)
II. rész. A megye leírása járásonként - III. fejezet. A pilisi járás
kapu és a város között terül el, fákkal van beültetve. A másik oldalon a rezidencia keleti kertje van; szőlővel és gyümölcsfákkal díszeleg. Ha az ember a kapun belép, először az igen tágas udvar tűnik a szemébe, amelynek minden részén réti virágok pompáznak. A kaputól kb. 200 lépésre befelé kezdődik a lépcső négyszögletes kövekből, 7—8 ölnyi széles s kb. 40 lépés magasságú. Itt egy boltíveken nyugvó udvar van a királyi gazdagsághoz illő tágas és nagyszerű borpincékkel, hasonlóképpen négyszögletes kövekből kirakva. Ebben az udvarban egyenlő távolságra hársfákat ültettek, amelyek nyugalmat árasztanak és tavaszi időben pompásan illatoznak. Az udvar közepén emelkedik egy vörös márványból csodás művészettel kiképzett kút a múzsák faragott képmásával. A csúcsán Cupido szobra egy márványtömlőből vizet présel ki, amelyet a hegyen levő forrásból csatornákon vezettek ide. Hideg és jóízű, s kedves csobogással fut le a fecskendőből egy márványtálba, onnan pedig egy kerek medencébe. Ez a kút magának Mátyás királynak az utasítására (ő készíttette ugyanis mindezeket az épületeket, amiről beszélek) borral folyt, amikor diadalünnepet tartott, mégpedig amint az öregektől hallottam egyszer fehér, másszor piros borral. A bort feljebb, a hegy tövénél mesterségesen vezették be a csatornákba. Maga a király tavasszal és nyáron ezen a helyen napozott a nyíló virágok közepette, így élvezte a jó levegőt, itt reggelizett, s néha itt hallgatta meg a követeket és adta meg válaszait.” Visegrád tehát a legkellemesebb és a legjobban felszerelt tartózkodási hely volt mindazok között, amelyeket a magyar királyok igénybe vettek. De folytatja Oláh: „Mesélnek egy történetről, ami ezen a helyen esett meg, s éppannyira nevetséges, mint amennyire nevezetes. A törökök egy követe, miközben — amint szokás volt — a városból a király udvaroncai a palotába vezették, hogy előadja követsége célját, a kapuban, ahonnan egyenesen rálátott erre a függőudvarra, egy kis időre megállt és megpillantotta e hely báját és fényességét, s az alsó és a felső udvarban, ahol a király volt, a selyemben, ezüsttel és arannyal átszőtt ruhákban a sokaságot, akik közül legtöbben ezüst kardövet viseltek (ami a mi magyarjaink szokása), valamint arany nyakláncot, a csodálkozástól és meglepetéstől annyira meghökkent, hogy a követségéről megfeledkezett, és amikor a lépcsőkön a király színe elé lépett, s annak a külseje miatt — mert rémületet keltett azokban, akikre nagy és vérben forgó szemeivel rátekintett —, a.félelem, amely már megelőzőleg eluralkodott rajta, mindjobban hatalmába kerítette, s így hosszú szünet után csak ennyit tudott mondani: A császár üdvözöl! A császár üdvözöl! Amikor pedig a király azt kérdezte tőle, hogy ezen kívül mit óhajt, semmit sem felelt. A király 103
