G. Sin Edit: Szentendre 30 éve - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 9. (Szentendre, 1975)

Szentendre felszabadulása

július 9-én.10 „ . . . megkülönböztető sárga csillaggal a mellükön úgy vagonírozták be őket a helyi vasútállomáson, mint a sárgarépát vagy a krumplit. Ijedt tekintetű gyerekeket, magatehetetlen öregeket egyaránt.. . Dr. Péchy Henrikné és Miskovits-Szálas doktor úr felesége örömmel tapsolt, mikor másik két orvostársukat, a nagyon népszerű Óvári Józsefet és Vass Istvánt begyömöszölték a marhavagonokba .. -”11

Talán az a legtragikusabb, hogy nemcsak Péchyné és Miskovitsné tapsoltak. „Én kint voltam az utcán egész nap, amikor Szentendre és környéke zsidóit elhurcolták. Én láttam és hallottam, hogyan viselkedett a szentendrei kispolgár. Ok voltak a későbbi rémtettek és tömeggyilkosságok igazi okozói — nem a katonák.”12

Kevesen voltak, akik Kesserü Kálmán szentendrei járási főszolgabíróhoz hasonlóan segíteni próbáltak a zsidókon, a németek elől menekülő lengyeleken és a magyar baloldali elemeken.13

A nyilastéboly megmérgezte a lelkeket Szentendrén is, megváltozott a tömeghangulat.

Így emlékezik vissza a nyilaspuccs napjára a szentendrei laktanya egyik, ezen a napon szolgálatban lévő tiszthelyettese: „1944. október 15-én jött az állomás felől egy német lövészszakasz, a gyakorlótér felől három német harckocsi, a Pest felőli oldalról egy lángszórós szakasz. Szabályosan körbefogták a laktanyát. Ellenállás esetén katasztrófa lett volna. Az ezredparancsnokunk tárgyalt a németekkel, így a vérontást elkerültük. A németek azonnal elfoglalták a postát és a továbbiakban is megszállva tartották.”14

A nyilas terror féktelen tombolása közepette szó sem lehetett aktív antifasiszta szervezkedésről. A rendszer helyi urai egyébként is óvatosak voltak, időben bebiztosították magukat az esetleges baloldali támadás ellen. Egyetlen példa ezzel kapcsolatosan: az 1919-es Tanácsköztársaság szentendrei három tagú direktóriumának elnökét, a több mint hat évi börtönt ült, tanári állásától véglegesen megfosztott Kiss Mátyást már 1944 áprilisában Kanizsára internálták. Innen augusztusban engedték haza, de lakása továbbra is állandó rendőri felügyelet alatt állt, ő maga hetenként kétszer köteles volt jelentkezni a helyi rendőrkapitányságon, a várost nem hagyhatta el, nem táviratozhatott és nem telefonálhatott sehová. A m. kir. rendőrtanácsos így indokolta eljárását: „Fent nevezett rendőrhatósági őrizet alá helyezését kommunistagyanús volta miatt rendeltem el, s mint ilyen, a közrendre és közbiztonságra továbbra is veszélyes lehet.. ,”15

16

/