G. Sin Edit: Szentendre 30 éve - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 9. (Szentendre, 1975)
A szentendrei mezőgazdaság 30 éve
1961-ben városi szinten is szükségessé vált a földterületek rendezése. Sok egyénileg dolgozó parasztnak kicserélték a földjét, hogy a tsz-ek földterülete egy táblába essen. Emiatt néhány alkalommal vitára került sor: a kártalanított egyéni gazdák a már tsz-tulajdonban lévő régi földjüket kezdték művelni. A Szentendre 1961. április 19-i száma felhívja a lakosságot, hogy „ . . . a csereingatlant el kell fogadni és meg kell művelni.” Ugyanez a cikk azt is megemlíti, hogy a földcserékkel kapcsolatban „ . . . lényegesen kevesebb panasz merült fel, mint ahogy azt vártuk.” A következő években az Április 4. Tsz nagyarányú beruházásokat kezdett el, jelentősen megnövelte közös vagyonát. Ez viszont olyan hátránnyal járt, hogy nem tudták kellő ütemben növelni a felosztásra szánt jövedelmet. Az 1961-es év zárszámadó közgyűléséről a Szentendre 1962. március 10-i száma tudósít. A lap a szép eredmények bemutatása mellett felhívja a figyelmet a hiányosságokra is: „Talán egyik legfontosabb feladatról feledkeztek meg a szövetkezet vezetői, mikor háttérbe szorították az embert. Minden előbbrevaló volt — építés vagy más munka —, mint az ember. Rendszertelen volt a fizetés.” 1961-ben, 62-ben a tsz termelési és beruházási tervei irreálisan magasnak bizonyultak, ezért komoly mérleghiánnyal zárták mindkét évet. A Szentendre 1962. december 19-i száma elmarasztalta az Április 4. Tsz-t, mert működésének 53%-át a segédüzemi tevékenység jelentette. Ugyanebben a hónapban a lap egy másik cikke elismeréssel szól az Április 4. Tsz-ben folyó állattenyésztési munkáról: a tsz holdanként 160 kg húst adott az államnak, ami ötszöröse a megyei átlagnak. Az 1963-as év zárszámadó közgyűléséről a következőket olvashatjuk a Szentendre 1964. március 11-i számában: „...a fagykár és a belvizek pusztításainak ellenére a segédüzemi tevékenység eredményessége folytán »kigazdálkodták« a korábbi két esztendő mérleghiányát, így a pénzügyi nehézségeken úrrá lettek.” A következő évben arról olvashatunk, hogy egészségesen csökkent a segéd- és melléküzemágak aránya. A helyi újság elismeréssel nyilatkozik a tsz zöldségtermeléséről és tej értékesítéséről. Az 1965-ös esztendő újabb nehézségeket hozott a már 140 tagú Április 4. Termelőszövetkezet számára: A 900 holdnyi földnek körülbelül 70—80%-át ellepte az árvíz és a belvíz. Teljesen megsemmisült a korszerűen felszerelt kertészet és a díszfaiskola. 102