Molnár Lajos - M. Hajdú Margit: Nagytarcsa története és néprajza - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 7. (Szentendre, 1974)
Molnár Lajos: Nagytarcsa története - A község korai története
A KÖZSÉG KORAI TÖRTÉNETE A Gödöllői-dombsághoz tartozó községünk kedvező földrajzi viszonyai már évezredek óta biztosították az ember számára a letelepüléshez szükséges feltételeket. A Szilas-patak mentén, a dombokon és a dombok közötti völgyekben a véletlen folytán nagyon sok e tényt igazoló régészeti lelet került elő. Ezeknek történeti jelentőségét felismerte sok, a helység története iránt érdeklődő nagytarcsai lakos. Értesítésük alapján sor került a község bel- és külterületének régészeti bejárására. Leletmentés után a tárgyak a Falumúzeum gyűjteményébe kerültek. A régészek 1962-től kezdve több ízben hitelesítő ásatásokat végeztek falunkban. A leletek tudományos vizsgálata után megtudtuk, hogy mely népek éltek ezen a területen, mivel foglalkoztak, mire használták megtalált eszközeiket. Megállapítást nyert, hogy kultúrtörténeti szempontból nagy értékű, sőt egyedülálló kincsek birtokába jutottunk. Természetesen nemcsak az arany, az ezüst és a drágakő számít tudományos szempontból kincsnek, hanem a régen élt emberek maradványai és eszközei is. A tudós a megmaradt, főképp ásványi eredetű anyagokból, csontokból, égett cserepekből tudja rekonstruálni a sok ezer évvel ezelőtt élt névtelen ember életét. Ezek után ismerkedjünk meg régészeti emlékeinkkel: Az újabb kőkorból (neolitikum, i. e. 4000—2500) való az ökölkő, a félbe tört, csiszolt kőbalta, az őrlőkőtöredék, amelyeket az Uraságidűlőben és a Csabai út mellett találtunk. Készítőik és használóik, az akkor élt emberek már törzsi közösségben éltek. A természeti erők tudatos alakítói voltak. Letelepültek, földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak. A rézkorból (i. e. 2400—1900) sírokat találtunk a Fasor utcában, a Kossuth utcában és az Urasági-dűlőben. Ezekben zsugorított csontvázak, díszes cserépedények (1. kép), csontcsákány, kőkés voltak. A megtalált magkövet Tokaj környékéről szállították ide a rézkori emberek és arról pattintották le éles kőkéseiket. Egy őstulok csontváza is felszínre került, ami azt bizonyítja, hogy az itt élt nép életében jelentős szerepet játszott a szarvasmarha-tenyésztés.1 1 Kalicz Nándor: Agyag istenek, Budapest, 1970. 64. o. 8
