Molnár Lajos - M. Hajdú Margit: Nagytarcsa története és néprajza - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 7. (Szentendre, 1974)
M. Hajdú Margit: Nagytarcsa néprajza - A községről általában
guba és a szűr a férfiaknál, akik némely falvakban egészen bő magyar gatyát viselnek.” (Nagytarcsán is teljesen egyezett a férfiak zsinóros és gatyaviselete pl. a Dunántúl földműves férfiviseletével.) „Az is magyaros, hogy csizmát viselnek. Ruhadarabjaik a magyar népével egészen azonosak.” 1910-ben is észre lehetett venni, hogy 5„ ... Ha teljesen meg akarnánk rajzolni életük lefolyását, ismételni kellene, amit a magyarságról mondottunk el.” Ez is áll a nagytarcsaiakra. Szokásaik, babonáik, meséik azonosak vagy nagyon hasonlóak az ország más területén élő magyar parasztéval. Ha eltérnek, legfeljebb annyiban látszik ez, mint egy-egy magyar falu egymástól való különbözősége. Ez természetes is, hiszen az azonos foglalkozás, azonos vagy hasonló életkörülmények, a földrajzi helyzet, a létért való küzdelem hasonlóvá teszik életük megnyilvánulásait. Daluk, táncuk is hasonló a magyar dalokhoz, táncokhoz. Például: a dallam magyar népdalé, a szöveget esetleg szlovákul mondták. Lépéseikben fel lehetett ismerni a magyar táncok mozdulatait. Például: a bukócsárdás, amit Füzesi Jánosné és Szedő János bácsi táncoltak, hogy bemutassák a régi nagytarcsai táncot, ugyancsak hasonlít a magyar csárdáshoz. Polkaszerű csupán a viszkacoválás, az ugrálós. De ugyanezt a lépést táncolják a sárközi lakodalmasban is. A helyi népviselet mellett a szokások és a babonák is hasonlítanak a rákospalotaira, és a rákoskeresztúrira. Hasonlított a szoknya, a blúz, a kötény, de még a szoba berendezése is. A festett, faragott ládákat valóeszínűleg egy helyen szerezték be. A sublót és a tükör elhelyezése, az ágyterítő és az ágy bevetése is azonos volt. A rákospalotaiakkal sokáig egy anyaegyházhoz, a cinkotaihoz tartoztak a nagytarcsaiak. Hazánk egyes tájegységeinek elismert, népszerűsített mintakincse mellett méltánytalanul elhanyagolt, kulturális szerveink által nem pártfogolt a nagytarcsai népművészet. Ezt eddig csak művészeti csoportjaink és a Falumúzeum mutatta be. A fehér hímzés is, a színes is odaillene más szép kézimunkák mellé bármelyik kirakatba. Nem vallanának szégyent divattervezőink sem, a kulturális csoportjaink kosztümtervezői sem, ha ennek a falunak ízléses munkáiból is használnának díszítőelemeket, mint ahogy Hollóné Hatos Kornélia is tette.6 5 Uo. 6 Hollóné Hatos Kornélia, Pest környéki kézimunkaminták, Budapest, 1966. 3. o. 84
