Molnár Lajos - M. Hajdú Margit: Nagytarcsa története és néprajza - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 7. (Szentendre, 1974)

M. Hajdú Margit: Nagytarcsa néprajza - Boszorkánytörténetek

zen, mert ott vannak a boszorkányok. De az, aki nem a Luca-széken ül, nem látja őket.

Meg is csinálta a legény a Luca-széket, mert nagyon kíváncsi volt. Ahogy karácsony napján, amikor a pap prédikált, odaült a szószéknek háttal. Amint néz a kórus felé, látja ám, hogy a sok boszorkány csak köpködi őt szemközt. Mind köpködte. Aztán azt kiabálták neki, hogy „jaj neked, Jani, ha elárulsz minket!” — Nem is merte elárulni a legény, hogy kik a boszorkányok.

86. kép

Az egyik nagytarcsai ember elhatározta, hogy boszorkányt fog látni.

Mondta neki egy öregasszony, hogy üljön le egy keresztúthoz éjszaka 12 órakor, amikor Prieloh felől indulnak a boszorkányok fullasztani a faluba.

De hogy semmi baj ne érje, kaszákkal, villákkal rakja tele a földet, majd azok megvédik. Aztán meg ne mozduljon, ne is szóljon, akármi jönne is.

Az ember úgy is tett, ahogy az öregasszony mondta. — Odaült a keresztúthoz, körülrakta magát mindenféle szúrós és éles szerszámmal, aztán csak ült középen és várt.

Egyszercsak elkezdenek ám repülni a feje felett mindenfélék, de nem ijedt meg. Hanem egyszer egy nagy fényes repült a feje felett. Megijedt az ember, hogy az agyonüti. Erre lehúzta a fejét a nyakába és abban a pillanatban meghalt, mert az a tüzes valami agyonütötte.

*

Az egyik házban mindig zörögtek az edények, mintha valaki zörgette volna őket. Nagyon félt mindenki a házban, mert úgy gondolták, hogy csak a boszorkányok verhették össze azokat. Mindent csináltak, hogy ne legyenek ott a boszorkányok, de azok csak zörögtek, zörögtek. Megkérdezték az öregasszonyokat is, hogy mit csináljanak, de senki nem tudott olyat mondani, hogy megszűnt volna a zörgés.

187