Molnár Lajos - M. Hajdú Margit: Nagytarcsa története és néprajza - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 7. (Szentendre, 1974)
M. Hajdú Margit: Nagytarcsa néprajza - Boszorkánytörténetek
BOSZORKÁNYTÖRTÉNETEK Több idős ember még ma is hiszi, hogy voltak boszorkányok, akik valamilyen módon, sokszor oktalanul, de sokszor büntetésül gyötörték embertársaikat. Vannak még most is, akik félnek a boszorkánytörténetek hallatára, mert szerintük nem biztos, hogy nincsenek. A legtöbben azonban mesének tartják, vagy a régiek hallucinációjának tulajdonítják az ilyen történeteket. Néhányuk szerint „akkor azért megtörténhetett”. Ezek az utóbbiak némi borzongással és titokzatossággal a hangjukban mesélik el a következőket : * Az 1920-as években csoportosan gyalog mentek Budapestre dolgozni. Egy ilyen csoporttal ment Jani bácsi is. Hát, ahogy mennek a cinkotai sóderbányánál lemarad a többiektől, hátrább ballag, odanéz a sóderbányához, hát meglát egy „naccságát”. Előre szól a többieknek, akik se jobbra, se balra nem néztek, hogy „éppen ilyen nacsága kellene nekem, mint az ott!” A többiek még erre se néztek vissza, csak mentek Cinkota felé. Hát abban a szempillantásban ott termett a szép nagysága a Jani bácsi ölében, le se szállt róla Cinkotáig. Jani bácsinak pedig vinni kellett, mert nem tudott egy szót sem szólni. Amikor az állomásra értek, akkor szállt le róla az asszony. Akkor mertek csak hátra nézni a többiek, hát látják ám, hogy Janinak a szája ki van rágva véresre, és nagyon el van fáradva. Egy tárcsái ember jött haza Cinkotáról gyalog. Látja ám, hogy a cinkotai falu végén egy szép nagy, kövér fehér liba megy előtte, tart Nagytarcsa felé. Gondolta a bácsi, hogy felveszi, elhozza haza, jó lesz a családnak, 176
