Molnár Lajos - M. Hajdú Margit: Nagytarcsa története és néprajza - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 7. (Szentendre, 1974)
M. Hajdú Margit: Nagytarcsa néprajza - Népszokások
„Jaj, édes párom, de itt hagytál engem, nem jössz többé haza. Nem integetsz, ha elmész, itt hagytál egyedül, hogy neveljem a fiúkat. Mindent az én gyenge vállamra hagytál. Jaj, nekem, jaj az árváknak! Nekem a legrosszabb, nélküled kell élnem. Hogyan bírom el a terheket, hogyan nevelem a fiaidat? Szót fogadnak-e nekem? Nincsen apjuk! Nincs aki megkérdezze Mikor jöttök haza? Nincs aki ránk mosolyog! Édes párom, de itt hagytál minket!” Míg énekelt (magyarul), addig a koporsót átölelte. Amikor befejezte, újra rátette a szemfedőt. A ház folyosóján közben gyűlnek a rokonok és a jó ismerősök által hozott koszorúk. Ezeket a folyosó falába erre a célra vert szegekre aggatják fel. Idős embereknek kis batyuba összekötve előre el van készítve a ruha, amelyben eltemettetni szándékoznak magukat. Ez általában fehérneműből és ünnepi fekete ruhából áll. Az asszonynak bekötik a fejét, 2—3 szoknyát adnak rá, a férfinak mellére teszik a a kalapját Az elhantolás megható feladata a legszorosabb családi kör fiatal férfiainak tiszte. A gyászszertartásnak befejező aktusa ez. A sirc is ők ásták. Amíg az elhantolás történik, a nagyszámú temetés- Közönség gyászénekeket énekel. Amikor a sírhalom elkészül, a sírásó keresztet rajzol rá ásó- vagy kapanyéllel. Akár szegény, akár gazdag volt a halott, rendkívül nagy részvéttel viseltetik iránta az egész lakosság. Nemcsak a virrasztásra, éneklésre mennek tömegesen, hanem a temetésre is. Ha szegényebb sorsú az elhunyt, akinek hozzátartozója nincs vagy nem tehetős, a tisztességes eltemetésre spontán gyűjtést indítanak maguk között. íratlan törvény, de szigorúan ragaszkodnak ahhoz, hogy kit milyen hosszú ideig szokás gyászolni. Szülőket négy évig gyászolnak felnőtt lányaik, asszonyleányaik. Ez idő alatt csak kékesfeketében járnak, alsószoknyájuk sem piros 170
