Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VICZIÁN ISTVÁN: ÉLETEM ÉS KOROM csapás volt a jól fölfogott keresztény-nemzeti gondolat ügyére. Wolff Károly a keresztény-nemzeti gondolatot főként két nagy alapításában, a Keresztény Nemzeti Ligában és a fővárosi Keresztény Községi Pártban szolgálta. A Keresztény Nemzeti Ligának az egyesület megalakulásától (1919) kezdve formailag Teleki Pál gróf volt az elnöke, de azt Wolff alapította s ügyvezető elnöki minőségében ő lendítette föl és vezette élete végéig. Wolff halála után az ő addigi helyettese, Torzsay-Biber Gyula 243 közigazgatási bí­rósági tanácselnök vette át a Liga vezetését. A Liga vezetősége érezte, hogy egyesületük Wolff kidőltével súlyos erő­próba elé került. Wolff a keresztény-nemzeti gondolat szolgálatában valósá­gos apostoli munkát végzett s az ő szónoki készségét s a tömegekre gyako­rolt szuggesztív erejét senki más sem volt képes pótolni. Erezték, hogy a Li­gának a társadalmi egyesületek körében eredményesen folytatott vezető sze­repét és hivatottságát csak úgy őrizhetik meg, ha mindnyájan összefogva, fokozott munkát végeznek. Ezért elhatározták, hogy a Liga tevékenységét az addiginál még jobban kiterjesztik, és e célból főleg vidéken újabb fiók­egyesületeket alakítanak. Torzsay-Biber a Liga újjáalakítására, szervezési és propaganda-osztálya vezetésére engem kért föl, aki a Ligának addig is egyik társelnöke és a Liga budapesti X. kerületi osztályának elnöke voltam. Ebben az új minőségemben sorra látogattam mindenekelőtt a Liga fő­városi osztályait, ahol az új helyzetben kitartásra buzdítottam a keresztény­nemzeti gondolat híveit. Majd a Liga vidéki osztályait látogattam meg Deb­recenben, Salgótarjánban, Balassagyarmaton (itt többször is), Győrben stb. Uj fiókokat is szerveztünk mindenekelőtt az újonnan visszacsatolt Komá­romban (1938. december 28-án). Javaslatomra a Liga pár éven át (1937—1939) „Liga Értesítő" címen ha­vi folyóiratot adott ki, amit én szerkesztettem. Ebben propagáltuk a keresz­tény-nemzeti gondolatot és tájékoztattuk fiókegyesületeinket, illetve osztá­lyainkat s a híveket a Liga akcióiról. Ezekben az években (Wolff halála után) Teleki Pál gróf (kultuszminisz­ter, majd miniszterelnök) ligaelnöki tisztében szintén igen nagy tevékeny­séget fejtett ki. A Liga tisztújító közgyűlésén hatalmas beszédet tartott, melyben Wolff Károlyról mint saját vezéréről emlékezett meg s az ő eszmé­it hirdette. Teleki miniszterelnöknek ez az emlékezetes beszéde szó szerint olvas­ható volt a Liga Értesítőben. Ugyanott megjelentek az én propaganda-be­szédeim és előadásaim is, melyeket a Liga központjában és fiókegyesülete­iben, Budapesten és vidéken tartottam. 243 Torzsay-Biber Gyula (1867-1939) jogász, a MÁV jogügyi igazgatója, kúriai tanácselnök 178

Next

/
Oldalképek
Tartalom