Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

III. KÖZIGAZGATÁSI PROBLÉMÁK állásba. Hogy ez szabadkőműves volta miatt vagy egyéb okból történt-e, a per menete szempontjából közömbös volt. Később, mint képviselő a nemzetgyűlés színe előtt (lásd Nemzetgyűlési Napló az 1926. április 29-iki ülésről) bizonyítottam be, hogy a magyarországi szabadkőműves páholyok rendszeresen és tudatosan készítették elő a proletárdiktatúrát.

131 Tehát szemmellátható ellenmondás volt abban, hogy Mattyasovszky, a szabadkőműves éppen azokról vélte, hogy üldözik, akiket azzal gyanúsított meg, hogy nemcsak szolgálták, de „buzgón" szolgálták azt a proletárdiktatúrát, amelyet pedig éppen a szabadkőművesek segítettek életre kelni. Nem is üldözte őt senki. Áthelyezése sem szabadkőművessége miatt történt. Ezért egyénileg senkit sem üldöztek. A nemzetgyűlésen ugyanakkor azt a nézetemet is kifejeztem, hogy szabadkőműves részéről tett ilyen kijelentés sokkal hihetőbben az ún. „kis vészjel" leadását jelenthette, amit a szabadkőműves „nagy szertartáskönyv" (1. 61. lapján) a veszélybe jutott „testvér" részére előír. Az előírás szerint „a kis vészjel akkor használandó, ha a testvér segítségre szorul", a nagy vészjel pedig csak a legnagyobb veszély esetén. „Erre a jelre (minden) testvér potelés a veszedelemben levőt tőle telhetőleg segíteni és a veszedelemből kimenteni." Ez bizonyára vonatkozik az ítélő bíróra is, ha szabadkőmíves. A rágalmazási per nagyon sokáig tartott. Az első fokú bíróság 2-3 havi időközökkel sokszor elnapolta a tárgyalást. Pedig egyszerű volt a kérdés tisztázása. A terhelő tanúk semmi terhelő adatot sem tudtak előadni, sőt nagyobb részük egyenesen megcáfolta a vádlott állításait. Én, a sértett pedig a belügyi népbiztosság hivatalos nyilvántartásával bizonyítottam, hogy engem ott is úgy könyveltek el, mint aki nem a belügyben teljesítek szolgálatot. De máshol sem teljesítettem. Azonban annak ellenére, hogy a bíróságnál a legmegnyugtatóbban folyt a tárgyalás, a destruktív sajtó (s az akkori lapok túlnyomó része ilyen volt), hosszú közleményeikben mindig szemérmetlenül elferdítve írták le a tárgyalások menetét úgy, hogy azok ferde színben tüntették föl az én személyemet. Kénytelen voltam mindig a kevés számú jobb érzésű lapok útján helyesbítésekről gondoskodni. Idegölő munka volt ez, és ilyen helyzetbe volt hozható egy magas állású állami főtisztviselő, aki azonközben az ország rendőri és közbiztonsági igazgatását irányította. De éppen ez volt a destrukció célja: idegileg kimeríteni, elkedvetleníteni és félreállásra bírni mindenkit, aki a destrukciónak útjában állt. És egyidejűleg a külföldi propagandában azt hirdették, hogy ha131 Az 1922. cvi június hó 16-ra hirdetett nemzetgyűlés naplója (a továbbiakban NN), XLII. kötet, 117-128. 91