Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

III. KÖZIGAZGATÁSI PROBLÉMÁK miniszter fölhatalmazott, hogy tetszésem szerint szabadon válasszak magamnak más államtitkári csoportot. Kifejezetten is kínálta Ladik csoportját, amit azonban már csak Ladik iránti nagyrabecsülésemből sem fogadtam el. Egyéb külső tisztségekkel is kínáltak. Végül abban egyeztünk meg Ráday belügyminiszterrel, hogy mindenekelőtt elmegyek hosszabb szabadságra, pihenés és vagyoni ügyeim rendezése végett. S aztán egykori két főosztályomat, a törvényelőkészítő és gyámügyi főosztályokat fogom vezetni, államtitkári hatáskörrel. Ugyanekkor valóságos helyettes államtitkárrá neveztek ki. Nemsokára megtörtént Nádosy kinevezése. De ő csak pár hét múlva akarta új állását elfoglalni. Tehát egyelőre még tovább működtem régi beosztásomban. De a helyzet ebben az átmeneti állapotban rám nézve igen kellemetlenné kezdett válni, mert a királypuccsos sejtek a föld alatt egyre élénkebben mozogtak. Sőt már a föld fölé is följöttek. Megfigyelhető volt, hogy rendelkezéseiket a Pesti Hírlap kishirdetései között adják és veszik. Erre újból föltártam Ráday előtt a helyzetet: puccs készül. A király ismét hirtelen itt terem. Valamit tenni kell. Mindenekelőtt a kormánynak és az államfőnek kell eldönteniök, hogy milyen álláspontot foglalnak el a koronás király a idő szerinti trónra lépése kérdésében, és ahhoz képest kell megrendszabályozni a kormány háta mögött, törvénytelen úton, föld alatt puccsra szervezkedő főtisztviselőket. Erre a rendcsináló szerepre azonban saját magamat nem érzem már alkalmasnak — mondtam —, mert csak féllábbal állok már ügyköröm élén. Ezt tudják alárendeltjeim is. De nevetségessé sem akarom magamat tenni azzal, hogy felelős állásban tétlenül várjam a fejleményeket. Ezért lehetetlen tovább bármily rövid ideig is viselnem a felelősséget. Kértem a minisztert, hogy azonnal és végleg mentsen föl jelenlegi beosztásom alól, és engedjen szabadságra mennem. Rádayt nem nagyon izgatta a dolog. Marasztalt, de végül is tudomásul vette hosszú szabadságra menetelemet. Ekkor (1921. augusztus) hazautaztam Szelére családomhoz, hová addig rendszerint csak hétvégén szoktam volt kijárni. Ekkor már régen családos ember voltam négy gyermekkel. Ili lányunk a Sacré Coeur

136 növendéke volt. A fiúk pedig kezdtek gimnáziumba járni. Tehát közhivatali s egyéb közéleti tevékenységem mellett családi gondjaim is növekedtek. Ez időtájban az első probléma állandó pesti lakásunk kérdése, már régen megoldást nyert. Kezdetben bérházban laktunk, de 1910-ben beléptem egy házépítő szövetkezetbe, amely addigi lakásunk közvetlen közelében (a budai Gellért szállóhoz is közel), Orlay utca 4. sz. alatt, egy háromemeletes (sőt négyemeletesnek is mondható), nagy házat épített 17 tag részére, ugyanannyi 136 Katolikus leánygimnázium Budapesten, a mai Mikszáth Kálmán téren. 95