Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VICZIÁN ISTVÁN: ÉLETEM ÉS KOROM pest főváros anyagi és erkölcsi föllendülésében, s amely párthoz én is mindvégig szorosan hozzátartoztam. Ugyanebben az idő tájban a belügyminisztériumban is újabb, súlyos feladatok elé kerültem. Alig félévvel a proletárdiktatúra összeomlása és az oláh megszállás megszűnése után az ország közbiztonsága nem ugyan közrendészeti, hanem politikai szempontból nagyon zilált állapotban volt. Kellő számú rendőrség csupán Budapesten és közvetlen környékén létezett. A vidéken egykor jól bevált csendőrség legkipróbáltabb tagjai a hosszú háború áldozatai lettek. De a fővárosi rendőrség sem állott hivatása kellő fokán. Tudjuk, hogy alig másfél évvel azelőtt, mikor földalatti titokzatos erők megszervezték a forradalmat s annak fő, látható szervét, az ún. Nemzeti Tanácsot, a budapesti államrendőrség volt az első, amely testületileg nyomban fölesküdött a Nemzeti Tanácsra. Ebben az átmeneti időszakban az új nemzeti hadsereg hazafias érzése volt a biztosíték, hogy újabb forradalmi puccsok nem keletkeznek. De a katonaság rendcsináló készsége sem volt megnyugtató, mert a katonák viszont a maguk módján, háborúban szokásos eszközökkel csináltak rendet. Az akkori úgy nevezett „T-tisztek"

121 működése mellett a helyzet semmi esetre sem volt „konszolidáltnak" mondható. A helyes megoldás az lett volna, hogy a katonaság ne avatkozzék bele a közrend fenntartásába, hanem azt engedje át a rendőrségnek. Azonban a katonaság nem bízott a rendőrség hazafiságában. A budapesti katonai állomásparancsnok és a budapesti rendőrfőkapitány egymással nem köszönési viszonyban voltak, tehát egymással nem is érintkeztek. Ebben a helyzetben a kormánynak, illetve a belügyminiszternek kellett volna rendet csinálniok. Azonban akkor a kormányok, miniszterek és a miniszterek helyettesei, a politikai államtitkárok olyan sűrűn váltakoztak, hogy mire csak valamennyire is beletanultak ügykörükbe, máris megbuktak, és jött helyettük más, tapasztalatlan politikus. Ilyen viszonyok között az egyes szakminisztériumok vezetésében az adminisztratív államtitkár képviselhette volna az állandóságot. De a belügyminisztériumban a rendőri és közbiztonsági ügyek irányítása, ami politikai hatalmat is jelentett, régi gyakorlat szerint mindig a politikai államtitkár hatáskörébe tartozott. A belügyi adminisztratív államtitkár abban az időben Ladik Gusztáv

122 volt. Ö, mint a helyzet magaslatán álló, kiváló főtisztviselő, mindezt jól látta és érezte, sőt az imént elmondottakat éppen ő fejtette ki előttem is négy121 az egyes különítmények és a fővezérség „Tájékoztató-szolgálatán" lényegében politikai nyomozói munkát végző tisztek 122 Ladik Gusztáv (1860-1959) ügyvéd, majd miniszteri tanácsos, 1919-ben adminisztratív államtitkár 84