Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

II. KÖRÜLTEKINTÉS A NAGYVILÁGBAN jól el tudtam igazodni. De ennek az volt a hátránya, hogy a közbeeső városrészeket nem láthattam. Párizsban az Operaházban is végignéztem egy előadást. „Cid"-et adták. Mikor a függöny fölgördült, a háttérben pompás díszleteken láttam magam előtt Burgos városát, középen a hatalmas katedrálissal, olyan élethűen, mint ahogyan két-három nappal előbb a vasútról valóságban láttam. Párisi három napom egyike vasárnapra esett, mikor a Bois de Boulogne-ban kocsikorzó szokott volt lenni. Akartam látni a párisi életet, s ez is ahhoz tartozott. Tehát beültem egy konflisba. Mások is ezt tették. S azon körülkocogtuk a Bois de Boulogne nagy körútját. De bizony ott inkább csak jól kipiktúrázott kokottokat látott az ember szintén konfliskocsikon ügetni, semmint eleganciát. Harmadik nap este vonatra ültem azzal a szándékkal, hogy Münchenben kiszállok. Korán reggel Avricourt-nál léptem át a francia—német határt. Elzász-Lotharingia akkor még Németországhoz tartozott. Strassburgon, Karlsruhén, Stuttgarton, Ulmon, Augsburgon át délután négy órakor érkeztem Münchenbe. Münchenben is ezúttal voltam első ízben és ott is legtöbb időmet a képtárban (a Pinokotékában) töltöttem, a renaissance nagymesterei művészetének szentelve, hosszú délelőttön át. Végül is, kissé már kifáradva, az Isar-parti pompás parkban, gyönyörű napsütéses időben leheveredtem a park egyik padján és élveztem a remek tavaszt. Egyelőre nem is érdekelt már semmi látnivaló sem. Megebédeltem. Összepakoltam holmimat a Hotel Roter Hahnban, ahol szállva voltam. S aztán utaztam tovább hazafelé, ugyanazzal a 4 órai vonattal, amellyel 24 órával előbb Münchenbe érkeztem. Éjjel utaztam át Salzburgon és korán reggel érkeztem Bécsbe. Bécsben a Ring egyik kávéházában megreggeliztem, és még délelőtt indultam tovább Budapestre. Pontosan öt hétig tartott ez a hatalmas körútam. A következő, 1906. évben két ízben is jártam Olaszországban. Először a húsvéti ünnepek idején csak pár napra rándultam le Velencébe. Fiuméből a magyar kikötővárosból magyar hajón keltem át a tengeren. A hajón egy Dékány

90 nevű fiatalemberrel ismerkedtem meg, aki Halason rajztanár volt és nagy lelkesedéssel beszélt nekem arról, hogy szándéka Halason meghonosítani a művészi csipkekészítést, éspedig eredeti magyar minták szerint. A kultuszminiszter már megígérte támogatását. Mikor estefelé Velencébe értünk, mivel sem én, sem ő nem rendeltünk magunknak előre szobát, együtt indultunk szállást keresni. A városban egyik szállóban sem volt üres szoba. Tehát kihajóztunk a Lidóra. Ott a strandon még zárva volt a nagy szálló, ellenben a sziget belső oldalán, a kikötővel szemben 90 Helyesen: Dékáni Árpád (1861-1931) iparművész, rajztanár. 69