Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

II. KÖRÜLTEKINTÉS A NAGYVILÁGBAN Mintegy harminc évvel később egyszer nagyobb társasággal Pannonhalmán jártam, hol Kelemen Krizosztom főapát egy pátert rendelt mellénk, hogy a főapátság kincseit nekünk megmutassa. A képtárban a páter egyenként hívta föl figyelmünket a legnevezetesebb képekre. Többek között egy férfiarcképre mondta, hogy egyik nagy spanyol művész alkotása. De hirtelen nem jutott eszébe a művész neve. És mialatt igyekezett azt emlékezetébe visszaidézni, én a képre tekintve azonnal jeleztem, hogy az Ribera-kép. A páter és a laikus társaság meg voltak lépetve, pedig ehhez semmi különös szaktudás sem kellett, csupán egyszerű memória, mert Riberának

89 is máséval összetéveszthetetlen festészeti modora volt. Madridban megnéztük a modern képtárat is. De ezt nem lehet hasonlítani a régi spanyol nagymesterek művészetéhez. Föltűnő volt, hogy csaknem valamennyi modern spanyol festmény valami rémséget ábrázol. Alig láttunk olyan képet, amelyen vér ne folyt volna. A legszelídebb jelenet, ha valaki megőrül a képen. Pedig ha csak az ilyen jelenetek ihletik meg a művészeket, és csak az ilyenek tetszenek a közönségnek, ez kétségkívül a degeneráltság jele. Egyébként is általában úgy tűnt föl, mintha a spanyolok más népeknél csenevészebbek volnának. A híres spanyol szépségek sem voltak láthatók, még Andalúziában sem. A parádét szerették, de néha még ez is nagyon parvenüszerűnek látszott. Ez azonban nem vonatkozik a királyi udvar parádéjára, mert az valóban impozáns volt. A királyi palota előtt lovas poszt állott. A k.u.k. bakának való faköpönyeg („silbak") helyett a spanyol királyi palota előtt akkora nagy faköpönyeg volt fabrikálva, amelybe egy huszár lovastól és mindenestől beállhatott az eső elől. Mikor pedig a királyi család kikocsizni készült, a palota táján hirtelen izgalom látszott. Gyors ütemben kitárult a palota kapujának két hatalmas szárnya. Parádés, lovas testőrök rohantak előre. Aztán vágtában kirohant az udvari díszfogat, hatalmas, nyitott, fekete landauer, melyből csak a fejek látszottak ki. Hátul az anya és talán a nagyanya(?) királynék, szemben velük a bíborban született gyermek király, XIII. Alfonz. Az udvari fogat két oldalán és mögötte is parádés, lovas testőrök vágtattak. Mindez a rohanás azért volt, hogy merénylők ne könnyen férjenek hozzájuk. A Puerta del Sóiról kiinduló, aránylag igen keskeny utca torkolata, melyen át az ilyen kirohanások történtek, éppen szemben volt a királyi palota kapujával. Tehát kanyar nem gátolta a rohanást. A merénylők elleni óvatosság pedig - úgy látszik - indokolt volt, mert később XIII. Alfonz esküvője alkalmával a most említett, keskeny utca egyik ablakából követtek el merényletet a fiatal királyi pár ellen, aminek azonban nem a királyi pár, hanem mások estek áldozatul. 89 Jose de Ribera (1591—1652) spanyol festőművész 65